Képzeljünk el egy szakácsot, séfet, aki néhány fős konyhát visz, főként gyerekeknek és szociális otthonok lakóinak sütnek-főznek, hétfőtől szombatig. Munkája (ha nem pótolhatatlan is, de) nehezen helyettesíthető, azaz szükséges, fontos. Biztos fizetés, elkötelezett munkavállalás, fegyelmezett, odafigyeléssel járó munka. A szabadságát (a gyerekeihez is igazodva) akkor veszi (veheti) ki, amikor a főnöke engedélyezi, amikor úgy ítéli meg, hogy nélküle is elvannak, és külön szerencse, ha az az időszak épp alkalmas is közös családi programra, kirándulásra, esetleg rövid üdülésre, nyaralásra. Ha az összes napját elkoptatta, és nagy szüksége van egy napra, akkor fizetés nélküli szabadságot vesz (vehet) ki, de csak akkor, ha nem veszélyezteti vele a gyerekek és az idős gondozottak étkeztetését. Nevezzük ezt veszélyhelyzeti főzésnek.
A közéletben jártas olvasó eddig is sejtette, mostantól tudja is, hogy mire akarok kilyukadni. Mert, ugye, van nekünk egy infókkal haknizó, nem luxizó (tessék?!), kastélymentes közlekedési miniszterünk, akinek még nyáron és ősszel is bőven akadtak tennivalói, és nemcsak a pontatlan vonatokra gondolok, hanem az ezen fölül adódó egyéb esetekre is. Mivel az idei tél már megmutatta oroszlánkörmeit, és a meteorológusok épp a napokban jelezték, hogy szokatlan hidegre számítsunk, sejthető, hogy hamarosan megláthatjuk az oroszlán fogsorát is, és ez nem csupán egy Metro-Goldwyn-Mayer-féle mordulás lesz.
Nos, a mi közlekedési káoszunk legfőbb őre, fokozója és részben okozója, Lázár János épp a körmök föltűnése idején jelentette be, hogy az április 12-i választásig csak a kampánnyal fog foglalkozni, és ezalatt az idő alatt a helyettese tartja majd a hátát, és tűri majd el a vonatok késését, és intézkedik, ha a havazás miatt kialakult torlaszok gondot jelentenek a vasúti közlekedésben. Hogy ezt a kampányolást fizetés nélküli szabadságban tölti-e (ki tudja, három-négy hónap kiadható-e?), azt nem kötötte az orrunkra, de legyünk jóindulatúak, hátha. Még a hajdani honvédelmi miniszter is odaszólt, hogy ha ő ilyet tett volna, szétrúgta volna a seggét a miniszterelnöke.
Természetesen a magyar miniszterek (közszolgák) elnöke (fő-fő közszolga) kampány hónapjainak pénzügyi „finanszírozásáról” sincs tudomásunk, így csak naiv föltételezéssel mondhatjuk ki, hogy reméljük, nem a hétmilliót meghaladó állami fizetés az ellenértéke az áldatlan háborús-békés-uszítós, hazugságcunamira épülő kampányolásának. Azt tudjuk, hogy négyórás farkasalvásokkal végzi a hatalomban maradásáért vívott csatát, harcol és újra csak harcol, mert nincs jobb és szebb harc, mint a békeharc, és főhajtással adózunk ezért a kialvatlan háborús harcosnak, mert tudjuk, hogy egy 62 éves ember számára nem elegendő ez a négy óra, másnap szétesett az agya, rémeket és ellenségeket lát, képtelen jól végezni a munkáját, ami eleve nem a kampányolás (volna), hanem egy ország vezetése. Ráadásul, ugye, nem a saját biciklijén teper, pedálozik, hanem egy ország generálszervízre szoruló verdájának kormányát tekergeti, amit tekintsünk veszélyhelyzeti kormányzásnak.
Maradjunk ennél a Hitler idejében is használt kifejezésnél, helyzetnél, hiszen ha van létező, azaz valós, igazi veszélyhelyzet, akkor az épp a nyakunkba zuhant hideg tél, az a jósolt szibériai hideg, ami épp ezekben a napokban akarja mutogatni körmeit és fogait. Sokezer ember van jelenleg is, és kerül mostantól még inkább veszélybe. Azok is, akiknek van valamiféle védettnek gondolt fészkük, és azok is, akik fedél nélkül vannak és lesznek kitéve a dermesztő hidegnek, körmöknek és fogaknak.
Gazemberség és hazug tett volt az eddig bejelentett összes-folyamatos veszélyhelyzeti kormányzás, mert hát miért pont mi, és miért csak mi, magyarok vagyunk, lennénk veszélyben a covidtól és a kedves vezető által „békésen” támogatott orosz-ukrán háborútól? Félévente nyeljük-nyeltük le ezt a szemétséget, zokszó és nagy tüntetések nélkül.
Most meg itt van ez a valós veszélyhelyzet, amely közben Lázár infókat tart, Orbán és társai pedig állami fizetésért haknizva kampányolnak, ahelyett, hogy a hideg tél veszélyeinek kitett magyar emberekért tennének meg minden tőlük telhetőt. A jótett hamarabb kap elismerést, mint a hazug szóáradat. De hát az utóbbi könnyebb, félelmet kelteni, gyalázni az ellenzék népszerű frontemberét, fekáliát dózerolni az áradó Tiszába. És mindezt az adófizetők pénzéből az adófizetők ellen.
Kérdésem: ti, a leggazdagabbnak elkönyvelt oligarchák, Mészáros-Orbánok, Tiborczok, Szíjjok és társaik miért nem a saját összetalicskázott ezermilliárdjaitokból kampányoltok?
Válasz természetesen nincs, hisz ti vagytok azok, akik annyira sem vagytok képesek, ha egy újságíró mikrofont tart elétek, akkor megálljatok, és válaszoljatok, csak mentek, vonultok tovább, semminek tekintve a dolgát végző riportert. Közszolgák vagytok, nem hatalmasok!
Zárásul csak ennyit: a gyerekek és a szociális otthonok lakói, meg hát a többi jó szóra és ételre váró magyar polgárok inkább számíthatnak a kötelességtudó szakácsokra, mint rátok. Ez a nagy helyzet, és épp ezért hallani egyre többször, hogy elég volt.
