Miközben az olvasás jövőjéért aggódunk, szárnyal az ifjúsági irodalom. A műfajra (korábban) szokás (volt) úgy tekinteni, mint az egy nyár alatt megnyúlt, esetlen kamaszra: bölcsen leereszkedő mosollyal. Aztán újra és újra kiderül, hogy a fiatalokat célzó művekben jóval több rejlik annál, hogy leegyszerűsített szépirodalomként olvassuk. Nem bevezető a későbbi műélvezetbe, pusztán egy másfajta műélvezet. Különösen izgalmassá teszi az ifjúsági irodalmat a tapasztalati világok távolsága: mintha két univerzum között tolmácsolna. Persze a felnőttek által teremtett gyermekvilág nyelve csak elképzelt lehet, mégsem vádolhatjuk félrefordítással az alkotókat: a könyvek rendre telibe találnak a fiataloknál, vagyis sikerrel hoznak létre imaginárius gyermek- és kamaszkort. Ilyen mű (lehet) Ecsedi Orsolya Tárgyalhatunk! – Versek rólunk című kötete is.
Pedig a civilben jogászként dolgozó szerző nehezített terepen mozog: versben keresi a párbeszéd lehetőségét. A négy részre osztott kötet a kommunikáció vágyát a ciklusok címében is jelzi: Te, Én, Ők, Mi. Hogyan lesz lassan ismerős az idegenség, a másság, hogyan olvad el az eleinte riasztónak tűnő távolság, és hogyan jön létre a kapcsolatfelvétel? A hol szigorú formákban, hol formabontó szabadságban megszülető versek rendületlenül keresik a másikat, akivel meg lehet osztani egy ropit, vagy akár egy egész világot.
Ehhez persze rendhagyó fantáziára van szükség, el kell engedni a felnőttvilág „parancsuralmi” rendszerének sémáit, és szabadon bocsátani a képzelőerőt. „Rajzolj egy embert! / Nem kell törökbasát. / A fejéből is nőhet ki a lába. / Köszönj szépen. / Nem kell csókolomot. / Csak ami eszedbe jut. / Találj ki egy mesét. / Nem kell magadban. / Mondhatod hangosan is. / Próbáld még egyszer. / Nem kell úgy, ahogy mutatták.”
A kamaszos eszmélés dokumentációjához a popkultúra ikonszerű alkotásait is felmutatja, egyszerre hozva játékba a Harry Pottert és a Csillagok háborúját: „és egy szép napon arra ébredsz, hogy veled / van az erő, de annyi más a dolgod.” Persze, ha már az erő megvan, jöhet bármi, a pályaválasztási nyomasztástól a költözködésen át az ezer veszélyt rejtő jövőig, vagy a még riasztóbb jelenkorig. És jöhet Voldemort, Szauron vagy Hókuszpók, a gonoszságuk hirtelen feloldódik, amint a költői én szóra bírja őket, és így az agresszió végül megértéssé szelídül.
A domesztikált félelem szabadítja fel végleg a versekben megteremtett kamaszokat, amint a külvilág veszélyei elháríthatónak tűnnek, máris van elég kapacitás odafi gyelni a másikra, még ha az elsőre nem is akarja megkedveltetni magát. „Egy kedden ültél először mellettem, / micsoda kis pedálgép, azt mondtad, (…) azóta alakult kicsit a dolog, / történt ez-az, bizony, nem is kevés, (…) te pedig csak nekem adsz a ropidból (…) azt rágjuk az összes képen, / és amikor megköszönöm szépen, / azt mondod, micsoda kis pedálgép.”
És ha már két élet ráfér egy közös képekre, akkor a hepiend is garantált: „te végis-végig lúzer maradsz, / én nyolcadikban megszépülök, / te a hegyekbe költöznél fel, / én víz mellé, lesz saját tavunk, / te két gyermeket képzeltél el, / én csak egyet, de tárgyalhatunk.”
Ecsédi Orsolya: Tárgyalhatunk! – Versek rólunk (Schall Eszter rajzaival). Móra Kiadó, 2025. 3999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/21. számában jelent meg május 23-án.
