Érzékeny kérdésekhez higgadtan és tárgyszerűen érdemes hozzászólni. A szlovák-magyar viszony mind történelmileg, mind a magyar kisebbség mai diszkriminációja miatt sokszorosan terhelt. Ugyanakkor hazánk és egész Közép-Európa biztonsága múlhat a szlovák-magyar (és magyar-román) jó viszonyon. Államférfiként felelőtlenség egy ilyen kérdésben indulatból reagálni, felülni a provokációnak.
Magyar Péter múlt heti nyílt levele Robert Ficóhoz kimondottan előremutató volt. Szemben a Fidesz stratégiájával, ami szőnyeg alá söpri az érzékeny kérdéseket, Magyar határozottan kiállt a szlovákiai magyarok emberi jogai mellett. Eközben elismerte, hogy nemcsak a magyaroknak, hanem a szlovákoknak is vannak fájó történelmi traumái, egyértelműen utalva arra, hogy Magyarországnak is feladata a saját vétkeinkkel való szembenézés (például a dualizmus alatti elnyomó kisebbségpolitika lépéseivel).
Ezután Peter Pellegrini, Szlovákia köztársasági elnöke azzal támadta – tényszerűen hamisan – Magyar Pétert, hogy ő levelében Felvidéknek nevezte Szlovákiát. Pellegrininek rossz a lelkiismerete, mert a választási kampányában megígérte, hogy tesz az emberi jogokat sértő földelkobzások leállításáért, ám ígéretét nem tartotta be.
Mik is pontosan azok a Beneš-dekrétumok, amelyek tagadása miatt börtönnel fenyeget a szlovák miniszterelnök? Miért tüntetnek ma Pozsonyban a felvidéki magyarok?
Nemcsak a rossz lelkiismeretük miatt, hanem azért is provokálnak a Fico-féle tábor politikusai, hogy megállítsák szavazótáboruk folyamatos zsugorodását. A kormánykoalíciónak és potenciális szövetségeseiknek a teljes támogatottsága a korábbi 50 százalék feletti arányról ma már 40 százalék közelébe süllyedt. Ezt a trendet fordíthatják meg, ha egy szlovák-magyar konfliktust kreálnak, és így visszanyerik elbizonytalanodott szavazóikat.
De ez egyelőre nem egy szlovák-magyar konfliktus, hiszen mindkét oldalon vannak szlovákok és magyarok is. Az emberi jogok és a történelmi igazság oldalán áll a legnépszerűbb szlovák ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia, a szlovákiai magyarok kisebbségi pártja, a Magyar Szövetség és lényegében a teljes magyarországi ellenzék Novák Elődtől Magyar Péteren át Jámbor Andrásig. Velük szemben, az elnyomás oldalán áll hallgatásával Orbán Viktor (de nem a teljes Fidesz!), valamint Robert Fico és populista, szélsőjobboldali szlovák szövetségesei.
A Progresszív Szlovákia november 20-ai komáromi nyilatkozatával egy történelmi lehetőséget nyitott meg. A szlovákiai demokrácia három évtizedes történetében példa nélküli, hogy a következő választások nagy esélyese kiáll és deklarálja, hogy a magyar kisebbség egy sor régi követelése és kérése jogos és támogatandó. A Progresszív Szlovákia kiállása, ezen belül is a földelkobzások leállítására vonatkozó rész váltotta ki a Fico-kormány politikusainak első felháborodását. A szlovák politikai konszenzus megtörésére válaszul tették büntetendővé a második világháború utáni, magyarokat üldöző jogszabályok tagadását és megkérdőjelezését. A Progresszív Szlovákiának köszönhetően tehát most egyedülálló történelmi lehetősége van Magyar Péternek és a Tisza Pártnak arra, hogy európai szintű áttörést érjen el az európai nyelvi és nemzeti kisebbségek védelmében.
Orbán azért nem lép fel a botrányos és magyarság ellen elkövetett súlyos jogsértéssel szemben, mert egy nyílt konfliktus Robert Ficóval szemben politikailag többet ártana neki, mint használna.
Az Európai Bizottság szégyenletes módon meghajol az elnyomó tagállamok nyomása előtt, és ignorálja például a magyar, török, lengyel kisebbségek rendszerszintű diszkriminációját Szlovákiában, Romániában, Bulgáriában, Litvániában stb., miközben kiáll más típusú kisebbségek, mint az LMBTQ, migráns vagy roma közösségek mellett. Az alapjogok mostani szlovákiai megsértése viszont annyira súlyos, hogy ha azok ellen a Tisza Párt fellép az európai színtéren, akkor a bizottságnak meg kell majd szólalnia.
A sikerhez viszont fontos, hogy a magyarok érdekeit képviselők mindig elmondják, hogy nemcsak ők, hanem a legnagyobb szlovák ellenzéki párt is kritikus az általuk is bírált etnikai alapú földelkobzásokkal és a Benes-dekrétumok kritizálásának tiltásával. Ez nem egy magyar-szlovák konfliktus, hanem egy szlovák belvita.
Ha pedig a csillagok állása úgy alakul, akkor egy Tisza-kormány és a Progresszív Szlovákia által (remélhetőleg a Magyar Szövetséggel koalícióban) vezetett Szlovákia 2027-től együtt tehet kölcsönös bocsánatkéréséket a történelmi traumák gyógyítása, a kölcsönös bizalom építése és a szlovákiai magyarok helyzetének javítása érdekében.
Ahhoz, hogy ne veszítsük el ezt a történelmi lehetőséget, alapvető, hogy a magyarországi politika ne üljön fel a Fico szövetségeseitől érkező provokációknak. Ha az ő vádjaikkal konfrontálódunk, akkor csak további alapot adunk nekik a kérdés élezésére és a valódi, tartalmi kérdésekről való terelésre. Ha felülünk a provokációnak, akkor őket segítjük politikailag, és az előrelépés esélyeit csökkentjük mind az EU-ban, mind Szlovákiában.
A szlovák miniszterelnök egyértelművé tette: a dekrétumok eltörölhetetlenek és integráns részei a Szlovák Köztársaság jogrendjének.
A szlovák nacionalisták érdeke, hogy arról szóljon a vita, hogy használhatjuk-e a Felvidék kifejezést, vagy arról, hogy az ezeréves magyar elnyomás szlovák mítoszát megtestesítő arisztokrata családokat hogyan hívjuk, ahelyett, hogy arról szólna a közbeszéd, hogy a kisebbségi magyarok rendszerszintű diszkriminációban élnek Szlovákiában, hogy ártatlan emberektől veszik el a családi örökségüket és arról, hogy ha Szlovákia állampolgárai felszólalnak az emberi jogokat lábbal tipró jogszabályok ellen, akkor fél év börtönbüntetést kockáztatnak ma az Európai Unió egyik tagállamában.
A magyarországi magyarok, szlovákok és a szlovákiai szlovákok, magyarok, vagyis mindannyiunk érdekében remélem, hogy Magyar Péter átlát a szitán, és nem ül fel a jövőben a további várható provokációknak sem április 12-éig, sem azután.