Gyilkosok órája

A Make America Great Again valójában arról szól, hogy lehetne visszahozni az 1950-es évek Amerikáját – amikor még a nő tudta, hol a helye, a feketék nem ihattak a köztéri kutak vizéből, a titokban összegyűlt melegeket pedig nemcsak üldözte, de verte is a rendőrség.

Rövid időn belül már a második civilt lőtték le a nyílt utcán Donald Trump amerikai elnök ICE ügynökei. Fényes nappal, kilenc (!) lövéssel végeztek Minneapolisban egy 37 éves kórházi ápolóval. A férfit előbb a földre teperték, ütötték-verték, elvették tőle az engedéllyel tartott, végig a pisztolytáskában lévő fegyverét, majd az egyik ügynök hidegvérrel lelőtte a már földön fekvő, védekezésre képtelen állampolgárt. Az illető bűne annyi volt, hogy segíteni akart egy, az eltakart arcú ügynökök által ráncigált nőnek, miközben végig kamerázta őket. Erre nem sokkal azután került sor, hogy az ügynökök három lövéssel végeztek Renée Nicole Gooddal. Egy 12 éves, hazafelé tartó fiút az utcán tartóztattak le, papírokat kérve tőle, egy ötéves, pókembertáskás, óvodába készülő gyereket pedig a járó motorral a ház előtt álló kocsiból rángattak ki.

Ezeket el se hinnénk, ha nem lennének róluk videó- és képfelvételek. Azt gondolnánk, hogy ilyen nem történhet meg... főleg nem Amerikában, a szabadság földjén. Az emberi jogok földjén. Pedig megtörténhet.

Az ügynökség vezetője, Kristi Noem, vagy maga Donald Trump még arra sem méltatják az állampolgárokat, hogy rendesen hazudjanak az esetekről. A mostani gyilkosságról az amerikai elnök azt írta, hogy az ügynökök élete veszélyben forgott, egy felfegyverzett támadót semlegesítettek, aki kész volt használni a fegyverét, és még két tartalék tár is volt nála.

De mit keresnek az ICE-ügynökök egyáltalán Minnesotában? Minneapolisban? Az ürügy az, hogy itt van a legtöbb szomáliai bevándorló, akik több millió dollárral rövidítik meg az állami költségvetést. Valóban sok ott a szomáli – menekült. Szomáliában ugyanis 35 éve polgárháború van. Valóban az egyik, az elnök által nem kedvelt képviselőnő, Ilhan Omar szomáli származású. Az is valószínű, hogy tényleg megcsapolják az állami költségvetést a szomáliaiak. Csak hát ezek egyikére sem az ICE brutális trogloditáinak a bevetése a megoldás. A legtöbb bevándorló ugyanis – már csak földrajzi okok miatt is – Floridában, Texasban és Kaliforniában van. Előbbi kettő „vörös” állam, Trump pedig nem bántja az övéit.

Az esetről készült videókon nem az látszik, hogy fegyverrel fenyegette volna az idegenrendészet embereit.

Tudható, hogy az ICE-ügynökök között rengetegen vannak a Capitolium 2021. január 6-i ostroma miatt elítélt, majd Trump által az első munkanapján kegyelemben részesített lázongók közül. Ahogy az egykori Proud Boys, Oath Keepers, One Percenters szélsőjobboldali milíciák tagjai közül is. Ezek az emberek vadászatra mentek: nem illegális bevándorlókat keresnek, hanem mindenkit, aki más bőrszínű. Tudjuk, hogy bónuszt kapnak minden egyes bevitt emberért, még ha azok később szabadon engedett amerikai állampolgárok, akkor is. A bűnük a bőrszínük.

Donald Trump egyik kampányígérete az volt, hogy kitoloncolja azt a 20-25 millió illegális bevándorlót, akik szerinte a demokratákra szavaznak, és akiknek a segítségével a demokraták „elcsalják” a választásokat. Szerinte ezek az illegális bevándorlók tönkreteszik az amerikai életet: elveszik igazi amerikaiak munkáját, nem dolgoznak, nem adóznak, nem fizetnek be az egészségpénztárba, mégis megkapnak minden egészségügyi ellátást, és elveszik a „rendes amerikaiak” elől a lakhatási lehetőségeket. Ez mind hazugság. Az illegális bevándorlók nem szavazhatnak, egészségpénztári befizetés nélkül nem kaphatnak orvosi ellátást, ellenben adóznak, de nem kaphatnak nyugdíjat sem. Viszont Trumpot részben az amerikai fasiszták segítették hatalomra. A Project 2025 arról is szól, egyfajta modern Gileádként, hogyan lesz az Egyesült Államok ismét fehér. Az elnök kitartó hívei közül többen nemcsak a melegek jogainak visszavonását sürgetik, de a nők szavazati jogának visszavonását is.

A Make America Great Again valójában arról szól, hogy lehetne visszahozni az 1950-es évek Amerikáját – amikor még a nő tudta, hol a helye, a feketék nem ihattak a köztéri kutak vizéből, a titokban összegyűlt melegeket pedig nemcsak üldözte, de verte is a rendőrség. Kristi Noem 100 millió (!) embert akar deportálni Amerikából, Stephen Miller pedig mindössze 100 milliónyit hagyna meg a nagyjából 330 milliós Egyesült Államokból. Pedig úgy 235 millió fehér bőrszínű ember élhet most ott. Azaz Noem mindenkit kitelepítene, aki nem fehér. Miller pedig még a fehérek egy részét is.

S már most: bőrszín, származás, vallás alapján deportálnak embereket. Nem feltételes mód, nem jövő idő: már most így van. Mindegy, hogy állampolgárok-e; hogy érvényes letelepedési, bevándorlási papírokkal rendelkezőekről van-e szó. Ez most van. S ezek a – mondjuk ki: modern kori fasiszták – nagy fehér felsőbbrendűség-tudatukban ott tartanak, hogy már a nekik nem elég jó fehéreket is lelövik.

A Hang.hu oldalon megjelent vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját

Ez is érdekelheti