Mai közéleti viszonyainkra tekintettel nem csodálkoznék, ha a címet olvasva sokakban kétely ébredne az iránt, hogy létezik ilyen. Ez a cikk reménykeltő: bizonyítja, hogy igenis létezik itthon egy magas szintű, politikától mentes tudományos élet, amit a Lendület program fog össze. November 28-án adták át a Magyar Tudományos Akadémián az ez évi Lendület díjakat. Ennek okán beszélgettem kiváló hazai tudósokkal, köztük Pálinkás Józseffel, e nagyívű vállalkozás létrehozójával. (Az első rész itt olvasható.)
Batáry Péter
A Lendület Táj és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoport vezetője, aki elsősorban a természetvédelmi biológiához kapcsolódó témákkal foglalkozik, úgymint az agrár-környezetvédelmi programok biológiai hatékonysága, az élőhely-fragmentáció és szegélyhatás különböző szárazföldi fajok vonatkozásában.
A programhoz kötődéséről a következőket mondta: az MTA és akkori elnöke, Pálinkás József által 2009-ben elindított Lendület program a maga nemében hiánypótló kezdeményezésnek számított, mivel komoly hazai alternatívát kínált, illetve kínál ma is a külföldről hazatérő kutatók számára, ráadásul csoportalapítási lehetőséggel egybekötve. Akkor már két éve Németországban, a Humboldt Alapítvány, a német „tehetségvonzó” szervezet támogatásával posztdoktori ösztöndíjasként dolgozott a göttingeni Georg-August Egyetem Agroökológia Tanszékén, a Teja Tscharntke csoportjában. Folyamatosan figyelemmel követte a lehetőségeket, bízva az esetleges hazatérésben.
Külföldi tartózkodása végül közel 11 évre nyúlt. Ennek ellenére – jórészt korábbi doktori témavezetőjének és barátjának, Báldi Andrásnak, szintén Lendület-kutatónak és az MTA Ökológiai Kutatóközpont akkori vezetőjének a biztatására – 2018-ban benyújtotta a Lendület-pályázatot, amit el is nyert.
November végén adták át a Magyar Tudományos Akadémián az ez évi Lendület díjakat. Ennek okán beszélgettem kiváló hazai tudósokkal.
A program 2018-ban jelentős támogatást biztosított a Lendület Táj- és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoport megalapításához. A csoport, részben több más projekt támogatásának köszönhetően, hamarosan 15 főre bővült, és jelenleg is nagyjából ekkora létszámmal működik. Számára a program mindenképpen presztízsértékű, és a csoport létrehozásán túl az idén újra elnyert Lendület-pályázat egyfajta stabilitást és itthontartó erőt jelent.
A program erősségei és gondjai tekintetében a következőket fogalmazta meg: a program legnagyobb erőssége és vonzereje az volt, hogy úgynevezett tenure track, vagyis státuszlehetőséget biztosított a csoportvezetőnek a projekt kiváló minősítésű sikeres lezárása esetén. Számára ez meghatározó feltétel volt – enélkül nem tért volna haza. A kutatóhálózat átszervezése azonban a Lendület programot kedvezőtlenül érintette, ugyanis az új struktúrában megszűnt a csoportvezető és egy további csoporttag beépülésének lehetősége. Szerencsére a kutatóközpontjuk át tudta hidalni ezt a nehézséget, amit – a nemzetközi szinten is kiemelkedő minőségű és mennyiségű – tudományos munkával igyekeznek viszonozni. Véleménye szerint az ismételten átalakított kutatási hálózat, a HUN-REN szintén kiemelt figyelemmel kísérhetné az aktív Lendület projekteket, és kiváló zárás esetén külön támogatást biztosíthatna számukra a beépülés elősegítésére.
Amióta több mint hét éve megalapította a kutatócsoportot, jelentős változások történtek: az átszervezések mellett lezajlott két hálózatszintű bérrendezés is, amelyek eredményeként, teljesen indokolt módon, jelentősen emelkedtek a kutatói bérek. A Lendület program és sok más hazai, illetve nemzetközi támogatás azonban nem tudta követni ezeket a változásokat, így a vezető kutatóknak a növekvő elvárásokat relatíve csökkenő forrásokból kell teljesíteniük. Ez nagy nyomást helyez mind a kutatókra, mind az intézményvezetőkre. Bár a program a jövőben elsősorban a fiatal kutatók támogatására fókuszál, és a támogatás összege is nő, a nagyszabású program további forrásbővítést is indokolttá tenne. A bérek ugyanis többszörösükre emelkedtek, de a kiválósági kutatócsoportok fenntartása még a tapasztalt kutatók számára is komoly kihívást jelent.
Megemlítette az MTA új Lendület és Marie Skłodowska-Curie (MSCA) posztdoktori ösztöndíját is. Az MSCA az Európai Unió egyik legrangosabb, immár közel 30 éve működő programja, amely kiemelkedő támogatást nyújt fiatal kutatók számára. Ennek köszönhetően fogadhatták a kutatóközpontban (elsőként) észt kollégájukat, Riho Marját. Az MTA és az MSCA által közösen finanszírozott új program most lehetőséget teremt arra, hogy külföldi kutatók három évre Magyarországra érkezzenek. Kutatócsoportjuk mindig is nyitott volt nemzetközi kollégák fogadására, hiszen szakmai és kulturális sokszínűségük gazdagítja a közösséget és hozzájárul ahhoz, hogy valóban nemzetközi műhellyé váljanak. Jelenleg is három külföldi munkatárs dolgozik velük, és januártól egy újabb észt kutató csatlakozik a csapatukhoz. Az új MTA Lendület MSCA program ezúttal kétszeri támogatást tud biztosítani, de bízik benne, hogy sikeresnek bizonyulnak, és így hosszabb távon is folytatódhat a kutatás.
Arra a kérdésre, hogy mit gondol az ökológia erősen pesszimista tudományos vonaláról, azt válaszolta, hogy ökológusként pontosan látja, hogy a Föld erőforrásai korlátozottak, miközben továbbra sem fenntartható módon, sőt, egyre intenzívebben használjuk őket. Azzal folytatta, hogy mára sokan elfogadják a klímaváltozás emberi okait, jóval kevesebb figyelem irányul a tájátalakítás jelentőségére. Ezt tartja legfontosabb globális környezetváltozási tényezőnek, hiszen a szárazföldek közel 40 százalékát már mezőgazdasági területek (szántók, legelők, ültetvények) borítják, ami jól mutatja: milyen drasztikusan alakítottuk át a bolygót. Ehhez társul a másik három meghatározó tényező: a különböző típusú szennyezések, az inváziós fajok terjedése, valamint a túlhasználat, különösen a tengerek túlhalászata. Ha rápillantunk a nagy globális értékelésekre, például az IPBES (Biológiai Sokféleséggel és az Ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó Kormányközi Platform) legutóbbi jelentésére, világosan látszik, hogy hatalmas a lemaradásunk, és egyre szűkül az az időablak, amelyben még megelőzhetjük az összeomlást.
Úgy érzi, valóban nehéz optimistának maradni, mégis fontos hangsúlyozni, hogy a helyzet nem reménytelen. A tudományos kutatások, az ökológiai helyreállítási programok, a fenntarthatóbb gazdasági modellek és a közösségi kezdeményezések együtt képesek lehetnek lassítani, megállítani, sőt, bizonyos esetekben akár vissza is fordítani a negatív trendeket. A kérdés így sokkal inkább az, hogy képesek vagyunk-e időben, összehangoltan és kellő léptékben cselekedni. Ahogy a nemrég elhunyt, elismert főemlőskutató, Jane Goodall gyakran hangsúlyozta, és találóan meg is fordította a közismert mondást: „Gondolkodj lokálisan [hiszen a globális szint sokak számára ijesztő lehet], [és ezáltal] cselekedj globálisan.”
Saját kutatásaival kapcsolatban a következőket említette még: kutatásaikat, amelyek a hazai pusztagyepektől az intenzíven művelt szántókon és településeken át egészen a napelemparkokig terjednek, a tájléptékű megközelítés köti össze. A tájátalakítás mellett ugyanis az is komoly problémákhoz vezet, ha egy adott földhasználati típust, ökológusként fogalmazva: egy élőhelyet, egyre intenzívebben használunk. Ha egyre több gépet és vegyszert alkalmazunk, és nem ügyelünk a talaj, a víz és az ökoszisztéma működésének védelmére, könnyen visszafordíthatatlan károkat okozhatunk.
Számos vizsgálatuk kimutatta, hogy a táj szerkezetének változatossága, például a természetes vagy természetközeli élőhelyek jelenléte és azok mozaikos elrendeződése, jelentősen befolyásolja, hogy milyen élőlények fordulnak elő egy-egy vizsgált helyszínen. A tájban meglévő élőhelyek ugyanis képesek „feltölteni” fajokkal még az intenzív szántókat is, vagyis egy diverz, mozaikos táj képes tompítani a negatív környezeti hatásokat, és hozzájárul a fajkészlet megőrzéséhez. Ezek a fajok pedig nemcsak a biodiverzitást gazdagítják, hanem létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak: biztosítják a beporzást, javítják a talaj termékenységét és szerkezetét, valamint elősegítik a természetes biológiai védekezést azáltal, hogy kordában tartják a kártevőket. Éppen ezért kulcsfontosságú szerinte, hogy ne csak lokálisan, egy-egy foltot kezeljünk, hanem tájléptékben gondolkodjunk, miközben nagyon is helyben, gyakorlati szinten cselekszünk.
Úgy gondolja, hogy mindenki tehet a környezetéért és a természetért, hiszen nap mint nap döntéseket hozunk arról, hogy milyen és mennyi élelmiszert, ruhát vagy egyéb terméket vásárolunk, ezek a bolygó mely részéről származnak, mennyi energiát igényel az előállításuk és az ide szállításuk, és még hosszan lehetne sorolni a befolyásoló tényezőket. Nyilvánvaló, hogy csökkentenünk kell az ökológiai lábnyomunkat, és felelősségteljesen kell gazdálkodnunk a természeti erőforrásokkal. A kutatócsoport munkája ehhez is hozzájárul, hiszen a társadalom és a természet közötti összetett kapcsolatot vizsgálja.
Befejezésként megosztotta csoportjuk mottóját William Harvey-től: „A civilizáció csupán a természet feletti sorozatos győzelmek összessége”. Kijelentette, hogy mindkettőt tisztelik, és arra törekszenek, hogy hozzájáruljanak ennek a vitatott, mégis elválaszthatatlan kapcsolatnak a mélyebb megértéséhez.
Szegedy Balázs
A Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos alapkutatások világszerte elismert szakértője. A családban nem ő az egyetlen matematikus: a Qubitnak korábban adott interjújából megtudhattuk, hogy testvére, Christian Szegedy „egy mesterséges matematikus létrehozásán dolgozik”, és az xAI MI-kutatásokkal foglalkozó cég társalapítója Elon Muskkal.
Elmondta: 2012-ben állandósították professzori állását a Torontói Egyetemen, ennek ellenére költözött haza Magyarországra. Ebben a döntésben a Lendület program kulcsfontosságú szerepet játszott. Már a program indulásakor, 2009 körül megkereste két korábbi mentora, Lovász László és Pálfy Péter Pál, hogy felhívják a figyelmét erre a nagyszerű lehetőségre. Rögtön „szöget ütött a fejébe”, és évekig érlelte a hazatérés gondolatát. A végső lökést az adta, hogy belekerült a matematikának egy nagyon friss ágába, amelyet magasabb rendű Fourier-analízisnek hívnak, és több kutatási időre, illetve munkatársra volt szüksége, hogy megvalósíthassa az elképzeléseit. 2013-ban nyert a Lendület-pályázaton, és 2014-ben ERC-t is kapott, aminek elnyerésében nagyon sokat segített, hogy a pályázatához újra kellett gondolnia az egész kutatási programját, és a kutatócsoport felépítéséhez új kapcsolatokat is ki kellett építenie.
Kutatásaival kapcsolatban a következőket tartotta fontosnak megemlíteni: 2003 és 2005 között posztdoktori állásban volt a Microsoft Researchnél, ahol mentorával, Lovász Lászlóval a gráflimeszelmélet megalapozásán dolgozott. Ez a projekt nagyon nagy hatással volt az ezt követő összes kutatására. Ez vezetett el egy látszólag ettől különböző témához, amely a Fourier-analízist általánosítja magasabb rendű harmonikus függvényekkel.
Mindkét témában az az alapgondolat jelenik meg, hogy egy nagyon nagy rendszer érdekes, új, emergens (felmerülő, kibontakozó, létrejövő) viselkedéseket mutathat. Ennek egyik kiindulópontja Szemerédi Endre gráfokra vonatkozó regularitási lemmája (kisebb, bizonyított állítás, amit egy nagyobb tétel bizonyításához használnak fel, azaz „segédtétel”), ami egy egész módszercsaláddá fejlődött tovább. A Lendület program keretében sikerült tovább vinnie ezt a gondolatot, és új módszereket vezettek be az emergens jelenségek tanulmányozására. Ezek egy része a mélytanulásban is szerepet kapott, a gráf neurális hálókhoz kapcsolódóan.
A kutatóintézetben az MI fejleszthetőségét és a gépi tanulási modelleket is kutatja, a témában több előadást és interjút adott, amelyek fellelhetők az interneten.
Fuxreiter Mónika
Biokémikus és biofizikus, a rendezetlen fehérjék (angolul Intrinsically Disordered Proteins; IDP) és a bolyhos („fuzzy”) fehérjekomplexek kutatásának úttörője.
Doktori fokozatát az ELTE-n elméleti kémiából szerezte, majd posztdoktori kutatóként az USA-ban dolgozott: 1996–1997 között a University of Southern California (Los Angeles) Arieh Warshel csoportjában, aki 2013-ban kémiai Nobel-díjat kapott; majd 1998–2000 között a Rutgers Universityn (New Brunswick) és a Mount Sinai School of Medicine (New York) biofizika intézetében.
2000–2009 között a MTA Enzimológiai Intézetének tudományos főmunkatársa. 2000–2001-ben vendégkutató az izraeli Weizmann Intézetben és a cambridge-i MRC Laboratory of Molecular Biologyban. 2012-től a Debreceni Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszékének professzora, 2020-tól pedig Olaszországban a Padovai Egyetemen a Biomedicina és a Fizika Tanszékek professzora.
2012-ben nyerte el a Lendület-pályázatot, mely szakmai pályafutásában kulcsszerepet játszott. A programot minden tekintetben kimagasló, nemzetközi programokkal egyenrangú lehetőségnek tekinti, amely hosszú távú lehetőségeket nyit meg a hazai kutatók számára. A program professzionális működtetése lehetővé tette, hogy a nyertes kutatók a technikai problémák helyett teljesen a kutatási témára koncentrálhassanak, a legjobb ötleteiken dolgozhassanak. Hazai viszonyok között elnyert jelentős támogatás felhasználásában hatalmas szabadságot kaptak a kutatók, ami magas szintű kutatómunkához és nemzetközi téren is versenyképes eredményekhez vezetett. A program rugalmassága lehetővé tette, hogy nők és édesanyák – családjuk támogatása mellett – szakmai téren is kibontakozhassanak, ne hagyjanak fel a kutatással családi kötöttségek miatt. A kutatónő a Lendület programot tekinti későbbi szakmai sikerei alapjának.
Kutatásainak központjában a bolyhos („fuzzy”) komplexek állnak, amelyeknek a sejtben sokféle, változatos struktúrája van, ezzel lehetővé téve a sejt környezetéhez történő alkalmazkodást. Ez ellentmond a molekuláris biológia alapvető elméletének, amely szerint a fehérjék működése szabályos szerkezetet igényel, ugyanakkor rámutat a fehérjék sérülékeny természetére. A fuzzy komplexek létezésére 2008-ban Tompa Péterrel (Enzimológiai Intézet, majd 2009-től Brüsszeli Vrije Egyetem) közösen mutattak rá. 2009-től az elméletet egyedül fejlesztette tovább, 2012-től a Lendület program támogatásával kidolgozta a bolyhos komplexek működésének biofizikai alapjait, molekuláris mechanizmusait, evolúcióban játszott szerepüket. A program alatt kezdődött el az a törekvés, hogy az elért eredményeket a gyógyítás, a gyógyszerkutatás szolgálatába állítsák. Ekkor fejlesztették ki azokat a számítógépes algoritmusokat a Debreceni Egyetemen, amelyek lehetővé teszik a fehérjék környezetérzékeny részeinek azonosítását, ezzel a gyógyszerfejlesztés alapját szolgálva.
A kutató a gyógyszerkutatás merőben új irányán dolgozik: a fehérjekomplexek alkalmazkodóképességét célozza meg. Erről a törekvéséről idén a legszínvonalasabb biológiai folyóirat, a Nature Reviews Molecular and Cellular Biology is beszámolt. Az elméletnek a gyakorlatba történő átkerülése dramatikus változást, koncepcióváltást hozhatna az orvoslásban. Amennyiben sikerülne a célt elérni, akkor több ezer, nagyon súlyos betegség (rákos megbetegedések, Alzheimer kór, Parkinson kór) válna elérhetővé a gyógyítás számára, amelyekre jelenleg nincs gyógymód. A rákos megbetegedések kialakulásáért felelős kritikus géneknek például csupán 5 százalékára van gyógyszerfejlesztési kísérlet; míg a betegséget okozó gének felére teljesen reménytelennek tartják a gyógyszerek kidolgozását. Ezeket gyógyszer által megcélozhatatlannak (angolul: undruggable) tartják, mert hiányoznak a megfelelő módszerek a fehérjék tanulmányozásához és a sejtben történő manipulációjához. Ezt a problémát oldaná meg a fuzzyelméletnek a gyógyszergyártásba kerülése.
Az elmélet alkalmazását segíthetné a sejtben létező fehérje cseppekkel (kondenzátumokkal) kapcsolatos kutatás, amely iránt világszerte nagy az érdeklődés. Erre több cég is alapult, nagyjából 500 millió eurót fektetettek be ebbe a kutatási irányba. Itt vezető szerepet játszik néhány amerikai kutató, akik Fuxreiter eredményeit a sajátjukként mutatták be. Ezek a kutatók azonban nem értették meg az elmélet alapvető értelmét, amely a fehérjék alkalmazkodóképességéről szól, ami gátolja általánosan használható kísérleti és elméleti módszerek kidolgozását. A Padovában élő magyar kutató minden nehézség ellenére kitartóan folytatja a kutatásait. Meggyőződése szerint a fehérjék alkalmazkodóképessége sérül betegségek esetén, ami elvben a fuzzy elmélet alapján korrigálható és gyógyítható. Olasz kutatókkal együttműködésben kifejlesztettek egy kísérleti szűrőmódszert, amely lehetővé teszi a gyógyszermolekulák hatásának vizsgálatát a molekuláris alkalmazkodóképességre. A Harvard Egyetem kutatóival közösen sikerült a memória javítására is egy új eljárást kidolgozni, amelyet az Alzheimer kór gyógyítására szeretnének használni.
A megfelelő pénzügyi támogatás biztosítása ugyanakkor külföldön is kihívást jelent. Pályázik az EU-ban, Olaszországban, ipari támogatókat is keres. A legtöbb kutatási alap a könnyen „megfogható” témákat értékeli inkább, de léteznek kifejezetten nagy kockázattal járó projektekre kiírt pályázatok is.
Ideális munkanapja mindig más, de „az olyan napot nem tekintem munkanapnak, amikor nem jut idő gondolkodásra”. A téma természete nagyon sok olvasást, önálló gondolkodást igényel. A gyorsabb haladás érdekében a csoportja irányításán kívül maga is aktívan kutat. Mai napig egy debreceni profi programozóval működik együtt, neki köszönhető az algoritmusainak gyorsasága és átláthatósága.
A külföldi és a hazai kutatási környezet között tíz évvel ezelőtt a nyitottság és a tudományos együttműködések kiterjedtsége jelentett leginkább különbséget. Szerinte ez a különbség sajnos csökken, a külföldi szakmai közösség is zártabbá, konzervatívabbá vált. Úgy látja, a sikeres kutatást két fő tényező határozza meg: a kutatási támogatás mértéke és a felkészült, tehetséges munkatársak, diákok jelenléte. Az eredményes kutatás elengedhetetlen feltétele azonban a belső motiváció, az elhivatottság. Természetesen ha a körülmények kedvezőek a gondolkodás és a munka számára, akkor sokkal gyorsabb a haladás.
Pálinkás József
Atomfizikus, 1991 és 1996 között az MTA Atommagkutató Intézete igazgatója, 2001 és 2002 között oktatási miniszter, 2008 és 2014 között az MTA elnöke, 2015 és 2018 között a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, a Lendület program létrehozója.
A most megjelent Lendület program 15 éve című kiadvány bevezetőjébe a következőket írta: „Szerényen indultunk. Az Akadémia 2009. évi költségvetésében 250 millió forintot különítettem el, kb. ennyi mozgásterem volt elnökként –, és meghirdettük a pályázatot. A gondos kiválasztás után öt kutató nyert az első körben, ez akkor évi 50 millió forint támogatást jelentett. Hárman e program hatására külföldről jöttek haza […]. 2010-ben is az Akadémia költségvetéséből különítettük el az újabb hat kutatócsoport indításához szükséges forrást. 2011-ben a program nagyot változott. Egyrészt a kormány figyelmét is sikerült ráirányítani, hogy ez egy fontos és hatékony támogatása a kiemelkedő kutatóknak és a sikeres kutatásoknak, és az állami költségvetés kétmilliárdos többlettámogatást biztosított, másrészt az egyetemekre is kiterjesztettük az addig csak az akadémiai kutatóintézetekre megnyitott programot. 2012–14 között a program változatlanul gondos szakmai
kiválasztással jól működött […]. Amikor 2014-ben a Lendület-kutatócsoportok akkori vezetői – leköszönő elnökként – egy nagyon szép rendezvényen „elbúcsúztattak”, nagy-nagy örömmel tekintettem a még mindig fiatal, lelkes, tettre kész és sikeres csapatra. Akkori szavaik és emlékkönyvük – ma is őrzőm – a legnagyobb köszönet elnöki munkámért. A 2024-ig a kutatóhálózatban létrejött 134 és az egyetemeken alakult 129 kutatócsoport vezetői ma a magyar tudományos élet meghatározó személyiségei, a fiatalabb (55 év alatti) akadémikusok döntő többségét ők adják.”
Kérdésemre elmondta, hogy a program indításakor két fő céljuk volt: a hazai kutatói állomány frissítése, illetve az azon belüli mobilitás növelése. Ennek megfelelően két célcsoportot alakítottak ki: az egyik a külföldön dolgozó sikeres kutatók, akiket a programmal haza akartak hívni, illetve a hazai nehéz mobilitási helyzetben lévő fiatal kutatók számára előrejutási lehetőséget biztosítani.
Az eredeti elképzelés az volt, hogy a nyertes kutatók programja és támogatása beépül annak az intézetnek a programjába és költségvetésébe, amely befogadta a programot. A rendszert úgy alakították ki, hogy működhessen mind a három alapesteben, azaz ha valaki külföldről hazajön egy hazai kutatóintézménybe, vagy hazai körben vált kutatóintézményt, és akkor is, ha esetleg ott marad az addigi intézményében. Ha öt év alatt bizonyította a kutató, hogy eredményesen képes folytatni a munkát, és a kutatásához további kutatókat vonzani, akkor a kutatócsoportja költségvetését a befogadó intézmény költségvetésébe beépítették. Ez azt jelentette, hogy a kutató öt év után állandó állást kap az intézményben.
Kérdésre elmondta, hogy a jelenlegi intézményi viszonyok között, ha ma lenne akadémiai elnök, aligha indítaná el a programot, mivel az Akadémiának nincsenek kutatóintézetei.
A kezdeti időkre vonatkozóan kiemelte: a kormány 2011-ben felismerte, hogy ez egy sikeres program, és jelentős finanszírozási többletet (közel 2 milliárd forintot) juttatott a céljai elérésére. Ekkor terjesztették ezt ki az egyetemekre is, hogy az igazán kiemelkedő tehetségeknek ott is adjon mobilitási lehetőséget, és lehetővé tegye új programok indítását.
Határozottan állította, hogy a politikával nem kellett kompromisszumot kötnie (2014-ig volt az MTA elnöke), főleg azért, mert 2009-ben nagy népszerűséggel indult el a program. A jelentős többség azt érezte, hogy ez egy valódi újdonság, így lényegében alig voltak, akik nem támogatták. Hamar kiderült: a nyertesek vonzzák a kutatási kapcsolatrendszerük világából a tudósokat. Itt is az történt, hogy a kapcsolatrendszerek mozgatása és összekapcsolása révén az ország tudományos életét a világ tudományos életébe még jobban be lehetett kapcsolni. Büszkén gondol arra, hogy a nagyjából 200 díjazott kutató ma is a magyar tudományos élet krémjének egy jelentős részét képezi.
A program jelenlegi kvótáiról is szót ejtett. Eredetileg nem határoztak meg ilyen korlátokat arra nézve, hogy az egyes tudományos területekre hány nyertes jusson, csakis a kiválóság volt a döntő. 2014 után ez megváltozott, kialakultak ezek a kvóták, amit Pálinkás József nem tart jónak, mert előfordulhat, hogy egy évben kevés jelentős társadalomtudományi kutatás jelenik meg, ellenben sok természettudományos, vagy fordítva. A kvóták tehát a kiválóság rovására szabályozzák a pályázati lehetőségeket, így az eredeti cél már nem valósulhat meg egészen. A programnak a pályázati programok csúcsaként kellene működnie, és a tudományban is „természetes evolúciónak” kellene lennie.
Említette, hogy kezdetben a társadalomtudományokban volt egy ellenérzés a programmal szemben, vélhetően azért, mert az első körben főleg természettudományos nyertesek voltak. Később azonban ők is bekapcsolódtak, de sajnos volt olyan a társadalomtudományi nyertesek között, aki visszament külföldre. Ennek több oka van, így 2018 után például megjelentek az olyan politikai aggodalmak, hogy itt már nem folytathatják a kutatásukat a maguk elképzelései szerint. Nem véletlen, hogy a Magyar Tudományos Akadémiát ért nemtelen támadások a társadalomtudomány irányából érkeztek. Két neves közgazdász ezért hagyta el Magyarországot, s emiatt rajtuk keresztül a fiatal kutatók már nem tudnak kapcsolódni a világ tudományos hálójához.
Az elittámogatás vádjával kapcsolatban az az emléke, hogy igen hamar belátta mindenki: ez a program nem arról szól, hogy egy-egy elitkutatót anyagilag támogatnak, hanem arról, hogy a nyertes kutató a rendelkezésre álló összegből maga köré épít egy kutatókból álló csapatot. Ez az, ami nagyon jól működik, a kutatások vezetői nem kinevezés alapján kerültek pozícióba, hanem a kiválóságuk alapján: emiatt aztán természetes módon el is fogadják őket irányítónak a tudományos csapatok tagjai. Szerinte a tudomány is nagyrészt társas tevékenység, és sok beszélgetés hozza meg az eredményt.
A legnagyobb sikernek az előbb említett csapatépítést és a fiatalok időben történő bevonzását tekinti a tudományos életbe. Aláhúzta, hogy ezek az emberek a saját tehetségük és munkájuk révén jutottak előre, ezért a moráljuk is ennek megfelelő, ami szintén fontos a program szempontjából.
A tanulságokról szólva kiemelte: a keretösszeget a duplájára kellene emelni, hiszen az eredeti összeg értéke jelentősen csökkent az utóbbi évtizedben. Ismét lehetőséget kellene teremteni arra, hogy bizonyos feltételek – például mobilitás és jelentős sikerek esetén – a támogatás beépüljön az intézmény költségvetésbe, hogy újra megjelenjen a kutatók számára az állandóság, a stabilitás lehetősége. A legkiválóbb emberekben továbbra is meg kell bízni, hogy a rendszert jó irányba viszik tovább, ez vonatkozik a döntéshozókra is.
