Másfél évtizeddel a fukusimai atomerőmű-baleset után Japán a világ legnagyobb atomerőművének újraindítására készül. A fukusimai katasztrófát követően Japán számos atomerőművét lekapcsolták, mert a lakosság attól félt, hogy a tragédia megismétlődhet a cunamik és földrengések által fenyegetett országban. A jelenlegi kormányzat azonban elérkezettnek látja az időt az atomerőművek újbóli üzembe helyezésére, hiszen az atomenergiában látják az ország egyre súlyosbodó energiaellátási gondjainak megoldását. Ráadásul bizonyos értelmezések szerint az atomenergia – ha minden jól megy – kifejezetten környezetbarát energiatermelési mód, hiszen közvetlenül nem termel üvegházhatású szén-dioxidot. A kritikusok viszont éppen a fukusimaihoz hasonló katasztrófák veszélyére, az elhasznált fűtőelemek örökkévaló tárolásának megoldhatatlanságára, illetve az atomerőművek építésének és üzemeltetésének hatalmas járulékos környezeti és pénzügyi költségeire hivatkoznak
15 évvel ezelőtt, 2011. március 11-én egy földrengésből kiindult 15 méter magas cunami tönkretette a fukusimai atomerőmű számos rendszerét.
3 fukusimai reaktor részlegesen leolvadt, sok radioaktív anyag került a környezetbe, ez volt Csernobil óta a legsúlyosabb atomerőmű-baleset.
54 atomreaktor működött a baleset előtt az országban. Ezek szolgáltatták Japán elektromosságigényének
30 százalékát. A baleset után az összes atomreaktort lekapcsolták Japánban. Jelenleg már csak
33 működőképes reaktor van, és ezek közül is csak 14 üzemel.
220 kilométerre épült Tokiótól a Kasivazaki-Kariva atomerőmű, a világ legnagyobbja ilyen erőműve. Az eredeti tervek szerint január 20-án indították volna újra, de ezt egy meghibásodás miatt februárra halasztották.
7 reaktorral rendelkezik, ha mindegyikük működik, akkor az erőmű több millió háztartást láthat el elektromos energiával.
8,2 gigawatt az erőmű teljesítménye, és ugyanaz a cég, a Tepco üzemelteti, mint a fukusimai erőművet.
4,2 négyzetkilométer az erőmű telephelyének területe, a létesítményei valóságos várost alkotnak.
420 000 embert kellene kitelepíteni, ha a fukusimaihoz hasonló baleset történne a Kasivazaki-Kariva atomerőműben. 15 éve 160 ezer embert telepítettek ki.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2026/05. számában jelent meg január 30-án.