Így végződött a Széchy Tamás ügyében indított vizsgálat

A Magyar Úszó Szövetség azt javasolja, hogy vegyék le az egykori úszóedző nevét a Margit-szigeti sportuszodáról.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége január 28-án részletesen megtárgyalta a néhai Széchy Tamás úszóedző sportolókkal szemben tanúsított magatartásának utólagos feltárására létrehozott eseti vizsgálóbizottság jelentését. Ez alapján a MÚSZ megfontolásra javasolja a fenntartó Nemzeti Sportügynökségnek, hogy a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és Széchy Tamás-uszoda nevéből az utóbbiét hagyják el – olvasható a szövetség hivatalos honlapján.

A külső szakértőkből (jogász, gyermekvédelmi szakember, pszichológus, szociológus) álló bizottság 2025 augusztusában kezdte meg a munkáját, amelynek során többórányi archív felvételt nézett át, illetve közel 20 érintett személyt hallgatott meg. A ténylegesen megkeresettek száma ennél magasabb volt, ám voltak olyanok – mint az úszószövetség korábbi, Széchy Tamás aktív edzői időszakában dolgozó vezetői, Gyárfás Tamás és Ruza József – akik nem vállalták a meghallgatást. A visszaemlékezések alapján az eseti bizottság megállapította, hogy bár az állításokra a 2004-ben elhunyt Széchy Tamásnak már nincs lehetősége reagálni, ezért azok nem kezelhetők kész tényként, ám amennyiben azok megtörténtek, mind a mai, mind a 40 évvel ezelőtti jogi és erkölcsi normák szerint, valamint pszichológiai szempontból meg nem engedett és elítélendő cselekménynek minősülnek.

Azt is hozzátették viszont, hogy a felelősség halál utáni megállapítása alapvető jogi garanciákat és ennek folytán kegyeleti jogot sértene, így a testület nem tudott tényszerű megállapítást vagy konkrét javaslatot tenni a MÚSZ elnökségének. A részletes jelentést sem teszik közzé személyiségi jogi és kegyeleti okokra hivatkozva.

Az elnökség végül úgy határozott, hogy bár Széchy személyes felelőssége – a fenti okok miatt – nem állapítható meg, szükségesnek tartja leszögezni, hogy az alapértékeivel és erkölcsi normarendszerével összeegyeztethetetlen bármilyen formájú abúzus, hatalommal való visszaélés vagy méltóságot sértő magatartás, különösen a kiskorú sportolók esetében. Jelezték, hogy határozottan elítélnek minden ilyen cselekményt, és zéró toleranciát képviselnek a sportolók testi, lelki és emberi méltóságát sértő magatartással szemben. Ezért javasolják Széchy nevének elhagyását is a Margit-szigeti uszodáéból.

A szövetség hangsúlyozza, hogy kiemelt stratégiai célként kezeli a gyermekvédelmet: ennek keretében működteti és fejleszti a 2018-ban, a jelenlegi vezetés által létrehozott gyermekvédelmi programját, szabályozási rendszerét és jelzőmechanizmusait, továbbá rendszeres képzésekkel és belső protokollokkal garantálja, hogy a fiatal úszók biztonságos környezetben készülhessenek és versenyezhessenek.

Ez is érdekelheti