Elhunyt Dudás Miklós kajakozó

A világbajnok sportoló 34 éves volt.

A Bors értesülései szerint 34 éves korában meghalt Dudás Miklós világbajnok kajakozó. Az Index információi szerint a sportoló otthonában hunyt el. Haláláról egyelőre nincs további információ.

A kajakozó holttestére hétfőn, fél 12 előtt néhány perccel találtak rá a XVIII. kerületi lakásában – tudta meg a 24.hu. A helyszíni szemle még tart, a halál pontos okát a boncolás fogja megállapítani. Csécsi Soma, a BRFK szóvivője az esettel kapcsolatban azt közölte a portállal, hogy a halálesettel összefüggésben nem merült fel idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja, így a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja annak körülményeit.

Dudás a 2008-as ifjúsági Európa-bajnokságon bronzot, Holicza Péterrel együtt, a 2009-es ifjúsági világbajnokságon két arany- és egy ezüstérmet, a 2013-as Európa-bajnokságon szintén ezüstöt szerzett. Világbajnoki címét 2014-ben nyerte el Moszkvában, a K1-es négyes váltóval, Tótka Sándorral, Hérics Dáviddal, Nádas Bencével. A 2015-ös Európa-játékokon szintén elsőként ért célba, de doppinggyanú miatt címétől megfosztották. Miután lejárt a 34 hónapos eltiltása, folytatta karrierjét. 2021-es visszavonulása előtt 2018-ban még harmadikként végzett az Európa- és a világbajnokságon.

Ez is érdekelheti