Különös utat jár be a Nemzeti Színház tavaly decemberre elkészült előadása, amelynek előkészületeit büszkén hirdette a teátrum, az elmaradt bemutatóról már hallgattak, majd érdeklődésünkre egy általános közleménnyel indokolták a produkció törlését, és sajnos nem sikerült eltalálniuk a valóságot. Vagy nagyon átverték Vidnyánszkyékat.
Berengár király haldoklik, és az elmúlás közelsége hirtelen felértékeli az élet banális részleteit, hiszen még a fájdalom is jobb, mint a semmi. Eugène Ionesco román–francia drámaíró A király halódik című darabja a halál könyörtelen tényszerűségében mutatja fel az élet megszűnésének abszurditását. A haldoklás végpontján Berengár pozíciója is semmivé foszlik, mindegy, hogy királyként vagy koldusként üt utoljára a szívünk, a halálban eltűnnek a különbségek.
Ezt az üzenetet hangsúlyozta ki 2012-es, nagy sikerű rendezésében Silviu Purcarete is, aki Berengárt a közönség soraiba ültette, onnan vonták fel a színpadra a királyt, ezzel is jelezve: ő is csupán egy közülünk, és mi sem menekülhetünk attól, ami rá vár. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban, az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon, 2012 decemberében bemutatott produkció erejét mutatja, hogy az emléke a mai napig élénken él. Még akár a budapesti Nemzeti Színház tavaly decemberre tervezett előadására is hatással lehetett.
A Vidnyánszky Attila vezette intézmény Tompa Gábor, a kolozsvári színház igazgatójának rendezésében tűzte volna műsorára Ionesco darabját. Október végén kezdték meg az olvasópróbákat, a Nemzeti Színház Facebook-oldalán pedig a díszlet- és jelmezterveket is közzétették. November közepén érkezett a hír, hogy cserélik a főszereplőt: a lábát tört Trill Zsolt helyett az „erdélyi származású” Szűcs Ervin költözik Berengár király haldoklásába. Majd kisvártatva lefújták a december 12-ei bemutatót. Betegségre hivatkozott a színház, és az előadás azóta sem került színpadra.
Egy haldokló királyt bemutatni a Nemzetiben fél évvel a parlamenti választások előtt, különösen a jelenlegi politikai környezetben, meglepő bátorságot feltételez(ett volna), de több forrásból is úgy értesültünk, hogy más okok állhatnak a produkció törlése mögött. A hírek szerint az aktuális rendezés annyira sok részletében emlékeztetett Purcarete korábban idézett kolozsvári alkotására, hogy a Nemzeti a botrányt elkerülendő, lefújta az előadást. Ezzel egy készre próbált produkciót és annak teljes költségvetését hajíthatták a kukába.
Megkerestük a Nemzeti Színházat, ahol arról tájékoztattak, hogy az előadás „a rendező hosszú ideje tartó és elhúzódó betegsége miatt ebben az évadban várhatóan nem kerül bemutatásra”, ezért nem szerepel az intézmény rövidtávú műsortervében.
Lapzártánk után izgalmas hír érkezett, ami árnyalja valamelyest Vidnyánszky Attila teátrumának álláspontját: a Kolozsvári Állami Magyar Színház március 11-én bemutatja a Budapesten törölt előadást. A rendező Tompa Gábor, a főszereplő Szűcs Ervin lesz, és további alkotók is felbukkannak a budapesti stábból. Vagyis miután az itt, a magyar adófizetők támogatásának köszönhetően elkészített előadás füstbe ment, Tompa Gábor fogta, és hazavitte magával a teljes produkciót, így a jegybevétel már a kolozsvári intézményt gazdagítja.
Az új fejleményekkel kapcsolatban ismét megkerestük Nemzeti Színházat. Hosszú válaszukban elsősorban az újságírói felelősségre hívják fel a figyelmet. FRISSÍTÉS:
– Érdemes felidézni, hogy a magyar színházi életet az elmúlt időszakban súlyos tragédia rázta meg, egy fiatal művész elvesztéséről van szó. Akkor sem Ön, sem mások nem mutattak hasonló „buzgó” érdeklődést a felelősök felkutatása vagy a körülmények tisztázása iránt – írták. – Úgy tűnik, az oknyomozás intenzitása mindig az intézmény nevéhez igazodik, és nem a valódi súlyos ügyekhez.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház március 11-i bemutatója semmilyen módon nem árnyalja a budapesti Nemzeti Színház álláspontját. A két esemény között nincs ellentmondás, legfeljebb azok számára tűnhet annak, akik a színházi működés alapvető szakmai logikáját figyelmen kívül hagyják, nem tudják, vagy nem akarják megérteni. Érdemes továbbá megjegyezni, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház önálló, szuverén kulturális intézmény, amely saját műsorpolitikáját követi, és teljes joggal tűz műsorra olyan előadásokat, amilyeneket szakmai belátása és programterve szerint helyesnek lát. Ezt a tényt mintha időnként hajlamosak lennének figyelmen kívül hagyni azok, akik a budapesti helyzetből következtetéseket vonnak le a kolozsvári eseményekre – pedig ez nem kevesebb, mint az intézményi autonómia alapvető ismeretének hiánya.
Ismételten rögzítjük, a budapesti Nemzeti Színházban tervezett bemutató elmaradásának oka a rendező hosszabb ideje fennálló egészségügyi állapota, valamint az ebből következően megszakadt próbafolyamat volt. Az intézmény feszes, előre rögzített évadmenetrendje nem tette lehetővé az előadás későbbi beillesztését. Ez szakmai realitás, nem értelmezési kérdés. Amennyiben a rendező egészségi állapota időközben lehetővé tette a munka folytatását, és egy másik intézmény – jelen esetben a Kolozsvári Állami Magyar Színház – rendelkezett a bemutatóhoz szükséges idővel és kapacitással, úgy az előadás ott megvalósulhat. Ez sem rendkívüli, sem példátlan helyzet a színházi világban.
Az alkotók személyének egyezése – Szűcs Ervin, Both András, Balogh Angela, Boros Csaba – nem jelent semmiféle „árnyaló” körülményt. Tompa Gábor már korábban is dolgozott ezzel az alkotói csapattal; ez a rendező következetes szakmai gyakorlatának része.
A Nemzeti Színház álláspontja tehát változatlan: a budapesti bemutató elmaradása mögött nincs semmiféle rejtett szándék, politikai megfontolás vagy szakmai konfliktus. Egy betegség és egy szoros műsorrend áll a háttérben. Minden más értelmezés utólagos jelentéstulajdonítás – zárta válaszát a Nemzeti Színház.
Ez a cikk a Magyar Hang 2026/02. számában, január 9-én megjelent szöveg kibővített változata.
