Meghalt a Reszkessetek betörők színésznője, Catherine O'Hara

Hetvenegy éves volt.

Hetvenegy éves korában meghalt a sokak által a Reszkessetek betörők-ből ismert színésznő, Catherine O'Hara. A tragikus hírt két forrás is megerősítette a TMZ-nek, a halál oka egyelőre ismeretlen.

Olyan filmekben lehetett még látni, mint a Dick Tracy, a Lapzárta, a Nem kutya vagy a Lemony Snicket, emellett a hangját kölcsönözte a Karácsonyi lidércnyomás, a Túl a sövényen, a Rém rom vagy a 2019-es Addams Family rajzfilm egyes szereplőinek. Ahogy a stáb nagy része, úgy ő is visszatért a Reszkessetek betörők 1992-es második részében, eljátszva még egyszer Kevin anyukáját.

Tim Burtonnel rendszeresen dolgozott együtt, még a két évvel ezelőtt kijött Beetlejuice Beetlejuice-ban is szerepelt. Élete végéig dolgozott, az elmúlt évben felbukkant a The Last Of Us és a The Studio című sorozatokban is. 

Az ír felmenőkkel is rendelkező kanadai-amerikai színésznő 1954. március 4-én született Torontóban. Hatodikként érkezett egy hétgyermekes családba, rajta kívül pedig húga, Mary Margaret O'Hara is a szórakoztatóiparban futott be, az énekesi és színésznői pályán is kipróbálva magát. Catherine O'Hara pályája szülővárosában, a The Second City nevű improvizációs műsorban indult a hetvenes évek közepén. Már ekkoriban elkezdett animációs filmeket és sorozatokat szinkronizálni, pályáján ez később végig fontos maradt.

A The Second City epizódjaiba bekapcsolódott íróként is, majd rövid szünet után visszatért oda, amikor már SCTV Network 90 néven futott. Forgatókönyvírói munkájáért már 1982-ben Emmy-díjat kapott, emellett több jelölést is begyűjtött ezekben az években. Itt már együtt dolgozott John Candyvel is, akivel aztán az 1990-es Reszkessetek betörők-ben is volt egy emlékezetes találkozásuk. A későbbiekben persze többen kötötték össze filmbeli partnerével, John Hearddel, akit szintén túl hamar, 2017-ben vesztettünk el. John Candy még fiatalabban, negyvennégy évesen ment el, torontói temetésén pedig O'Hara mondott megrendítő beszédet

Első nagyjátékfilmje az 1980-as Double Negative volt, ahol már szintén együtt játszott Candyvel, továbbá olyanokkal, mint Michael Sarrazin és Anthony Perkins. Hamarosan már Martin Scorsese-vel (Lidérces órák) és Mike Nicholsszal (Féltékenység) dolgozott, illetve eljátszotta már az 1988-as Beetlejuice-ban is Delia karakterét. Karrierje csúcsán a nyolcvanas-kilencvenes években volt, a Reszkessetek, betörők révén az egész világ megjegyezte a nevét. Felbukkant olyan sorozatokban is, mint a Sírhant művek, majd a kétezertízes évek második felében ismét kimagaslót alakított sokak kedvencében, a Schitt$ Creek című sorozatban, mindezt visszatérő mozgóképes partnere, Eugene Levy oldalán. 

Bo Welch látványtervezővel a Beetlejuice forgatásán ismerkedett meg, majd 1992-ben össze is házasodtak, és mindvégig együtt maradtak. Két fiuk született. 

Lakner Dávid
A Magyar Hang kulturális újságírója. Skandináv filmdráma és francia avantgárd, modern magyar regény és Erdély költészete. Apollinaire-től Bergmanig nem is olyan hosszú az út. Otthon Veszprémben és Budapesten, Városlődön és Nemesgulácson, a Balatonnál és a Sástó mellett egyaránt.
A szerző további cikkei

Ez is érdekelheti