Elhunyt Koltai János, a Szomszédok színésze

A Jászai Mari-díjas színész 90 éves volt.

90 éves korában meghalt Koltai János, a Szomszédok legendás Gábor Gáborja – közölte Facebook-oldalán a Fidelio.

A felejthetetlen színész egy ideje betegeskedett, s mióta 2023-ban elhunyt a felesége Pap Éva, egyedül élt, ereje elhagyta, ismerősei osztották meg halálhírét a közösségi médiában, ezt követően vált hivatalossá a hír. Koltai János színművész, festőművész, rendező, díszlettervező volt, álmában érte a halál Ádándon, otthon.

Koltai János Budapesten született 1935. június 8-án. A Képzőművészeti Főiskolán 1959-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán pedig 1963-ban végzett, 1965 óta volt a Madách Színház tagja, főleg karakterszínészként vált ismertté, de nem mellesleg több előadás díszleteit is ő tervezte, a Budapest Filmstúdió és a Balázs Béla Filmstúdió munkatársa volt, ahol kisfilmeket készített. A Szomszédokban ő alakította Gábor Gábor szerepét a kezdetektől a sorozat végéig.

2023-ban megözvegyült – írja a Blikk –, ami nagyon megviselte, magányosan élt, s úgy tudni, egy ideje betegeskedett. Korábban súlyos térdfájdalmairól beszélt, amely miatt a járás is igen nehézkessé vált számára. Az elmúlástól viszont egyáltalán nem tartott. „Az elmúlás az a teremtés törvénye. Tehát nem úgy van, hogy most akkor én majd megváltoztatom. Nem, pajtás, te jajgatva megérkeztél. (...) Az a szabadság, hogy te ezt hogyan csinálod meg, a születéstől a halálig. Az egy mértéke egy emberéletnek, hogy azt hogyan csinálod meg” - fogalmazott, hozzátéve, nincs oka panaszra, nagyon jó emberek között töltött 90 évet.

Ez is érdekelheti