Az Európai Unió vezetői január 22-én, csütörtökön este Brüsszelben informális csúcstalálkozón vitatják meg a transzatlanti kapcsolatok közelmúltbeli fejleményeit, azok Európára gyakorolt hatásait, valamint a lehetséges közös válaszlépéseket. A téma annak ellenére napirenden maradt, hogy Donald Trump szerdán kettős visszavonulót fújt Davosban.
„A találkozó hátterében az Egyesült Államokkal fennálló viszony gyorsan változó dinamikája, valamint a biztonság- és kereskedelempolitikai feszültségek állnak” – áll az EU-csúcs előtti hivatalos háttéranyagokban. António Costa, az Európai Tanács elnöke a január 21-i strasbourgi plenáris ülésen elmondott beszédében hangsúlyozta: az Európai Unió komoly geopolitikai kihívásokkal néz szembe, az orosz agressziós háborútól kezdve a szabályokon alapuló nemzetközi rend megkérdőjelezéséig. Ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy az EU „erősebben, reziliensebben és szuverénebben” kerülhet ki a jelenlegi helyzetből, ha válaszait az „elvek Európája, a védelem Európája és a jólét Európája” köré építi.
A Tanács elnöke több olyan kérdést is kiemelt, amelyekben meglátása szerint széles körű egyetértés van a tagállamok között az informális ülés előtt. Ezek közé tartozik a nemzetközi jog, a területi integritás és a nemzeti szuverenitás elvének következetes védelme, valamint a Dánia és Grönland melletti teljes körű uniós szolidaritás. Costa hangsúlyozta továbbá, hogy az Északi-sarkvidék békéje és biztonsága közös transzatlanti érdek, különösen a NATO keretein belül.
A csütörtökön este hét órakor kezdődő csúcstalálkozó egyik fontos témája várhatóan az Egyesült Államok részéről korábban kilátásba helyezett vámintézkedések ügye lesz. Több uniós vezető aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az esetleges új vámok aláásnák az EU–USA kapcsolatokat, és összeegyeztethetetlenek lennének a meglévő kereskedelmi megállapodásokkal. António Costa ugyanakkor egyértelművé tette: az Európai Uniónak megvannak a képességei és eszközei saját érdekeinek megvédésére. „Készen állunk arra, hogy megvédjük magunkat, tagállamainkat, polgárainkat és vállalatainkat a kényszerítés minden formájával szemben” – fogalmazott. A találkozóra azután kerül sor, hogy az elmúlt napokban váratlan fordulat állt be az Egyesült Államok és Európa viszonyában. Donald Trump amerikai elnök visszavonta a Grönlanddal összefüggésben kilátásba helyezett vámfenyegetéseket, és jelezte, hogy nem kíván erőszakot alkalmazni a kérdésben. Bár ez enyhítette a közvetlen feszültséget, uniós források szerint a csúcstalálkozó célja ennél szélesebb: a transzatlanti kapcsolat egészének újragondolása, beleértve a biztonságpolitikai együttműködést és a politikai koordinációt is. Ebben jelentős szerepe volt Mark Rutte NATO-főtitkárnak, aki Grönland és az északi sarkvidék biztonságára vonatkozó javaslatról tárgyalt az amerikai elnökkel. Ezekről a megbeszélésekről később tájékoztatta Antonio Costát is.
„A csúcstalálkozó továbbra is releváns, a pozitív fejlemények ellenére is” – fogalmazott a Magyar Hang brüsszeli tudósítójának egy magas beosztású tanácsi illetékes. Forrásunk hozzátette, hogy az a nagyon unortodox retorika, amelyet Donald Trump alkalmaz, az lett „az új valóság”. Az informális EU-csúcson várhatóan szó esik az amerikai elnök által felvetett úgynevezett Béketanács kezdeményezésről is, amellyel kapcsolatban több tagállam fenntartásokat fogalmazott meg, különösen az ENSZ szerepének esetleges gyengítése miatt. A vezetők célja egy összehangolt uniós álláspont kialakítása – kérdés, hogy mit szól ehhez a Béketanács tagja: Orbán Viktor. A csütörtök esti tárgyalásoknak egészen biztosan lesz folytatása, ugyanis a februári, szintén informális EU-csúcson téma lesz az EU stratégiai autonómiára vonatkozó napirendje.