Trump szerint Zelenszkij áll a béke útjában, nem Putyin

A Kreml gyorsan közölte, egyetértenek az amerikai elnökkel.

Ukrajna, és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – mondta Donald Trump amerikai elnök a Reutersnek. Trump a Fehér Házban adott interjújában azt mondta, Vlagyimir Putyin orosz elnök készen áll arra, hogy lezárja a közel négy éve tartó ukrajnai inváziót, Zelenszkij viszont vonakodóbb. „Szerintem készen áll a megállapodásra” – mondta az orosz elnökről, majd az ukrán elnökről azt: „Szerintem Ukrajna kevésbé áll készen a megállapodásra”. Arra a kérdésre, hogy miért nem sikerült az Egyesült Államok vezetésével zajló tárgyalásoknak eddig megoldani Európa második világháború óta legnagyobb szárazföldi konfliktusát, Trump egy szóval válaszolt: „Zelenszkij”. Amikor arról kérdezték, miért gondolja, hogy Zelenszkij fogja vissza a tárgyalásokat, Trump csak annyit mondott: „Egyszerűen azt gondolom, hogy nehezen jut el odáig.”

Az amerikai elnök narratívája ellentétes az európai szövetségesek álláspontjával, akik következetesen azt mondják, hogy Moszkva nem érdekelt az ukrajnai háború befejezésében. Trump szavai után a Kreml közölte: Oroszország egyetért az amerikai elnök nyilatkozatával, miszerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök akadályozza a háborút befejező potenciális békeegyezményt Ukrajnában.

Ez is érdekelheti