Trump „nagyon jó” beszélgetést folytatott Minnesota demokrata kormányzójával

Odaküldi a határokért és kitoloncolásokért felelős különmegbízottját, valamint kivon több ügynököt is.

Minnesotába küldi a határokért és kitoloncolásokért felelős különmegbízottját az amerikai elnök, hogy személyesen felügyelje a hatóság munkáját. Donald Trump ezt közösségi oldalán jelentette be hétfőn.

Az elnök közölte, hogy hétfőn telefonon beszélt Tim Walz-cal, Minnesota állam demokrata párti kormányzójával, azt követően, hogy szombaton egy határőrségi ügynök lelőtte a 37 éves Alex Prettit, aki a szövetségi kormány állítása szerint lőfegyverrel a birtokában akadályozott egy bevándorlási intézkedést. Az esetről készült felvételek alapján nem látszik indokoltnak a fegyverhasználat. 

Donald Trump a Truth Social oldalán megjelent bejegyzésében „nagyon jónak” minősítette a telefonhívást, és azt írta, hogy Tim Walz együttműködést kérve fordult hozzá. Az elnök tájékoztatása szerint azt mondta a kormányzónak, hogy a szövetségi kormány bűnözőket keres, és azokat kívánja őrizetbe venni. „A kormányzó – nagyon tiszteletteljesen – megértette ezt, és a közeli jövőben beszélni fogok még vele” – írta Donald Trump.

Minnesota kormányzói hivatala közleményében „produktívnak” nevezte a kormányzó és az elnök egyeztetését, amivel kapcsolatban azt emelte ki, hogy Tim Walz pártatlan vizsgálatot kért azokban a lövöldözéseknek az ügyében, amelyekben szövetségi ügynökök érintettek. Ezen kívül azt szorgalmazta, hogy az állam bűnügyi nyomozó hivatala (Minnesota Bureau of Criminal Apprehension) kapjon szerepet a vizsgálatban.

A Make America Great Again valójában arról szól, hogy lehetne visszahozni az 1950-es évek Amerikáját – amikor még a nő tudta, hol a helye, a feketék nem ihattak a köztéri kutak vizéből, a titokban összegyűlt melegeket pedig nemcsak üldözte, de verte is a rendőrség.

A CNN közben azt írta, hogy az ügyre rálátó forrásaik szerint az amerikai határőrség vezetője, Gregory Bovino, valamint néhány ügynöke elhagyja Minneapolist és visszatérnek az eredeti posztjaikra.

Minneapolis-ban, Minnesota állam legnagyobb városában vasárnap is folytatódtak a tüntetések, az esti órákban aktivisták megpróbáltak behatolni egy hotelbe, ahol a bevándorlási hatóság embereit sejtették, az épület bejárati ajtaját betörték, a megmozduláson a rendőrök ismét könnygázt használtak. Minnesota államban az év elején indult a bevándorlási hatóság átfogó intézkedése több ezer szövetségi ügynökkel. A bevándorlási intézkedéssorozat heves tüntetéseket váltott ki január eleje óta, január 7-én egy bevándorlási ügynök halálosan megsebesített egy aktivista tüntetőt, a 37 éve Renee Good-ot.

Ez is érdekelheti