Az elmúlt évek legfontosabb tanácskozását tartja a Világgazdasági Fórum a svájci Davosban, amelyet a párbeszéd jegyében szerveznek meg. Arra a jelenlegi helyzetben valóban szükség volna. A ma kezdődő idei programon a legnagyobb gazdaságú európai államok vezetői mellett részt vesz Donald Trump amerikai elnök is, aki várhatóan kulcsfontosságú szereplője lesz a tanácskozásnak. A fórum a globális kérdések megvitatásának tere, de kormányközi informális beszélgetések színhelyeként is ismert. A „hivatalos program” idén különösen erősnek ígérkezik.
Szent-Iványi István korábbi diplomata, a Connect Europe elnöke szerint talán soha nem volt még ilyen erős agendája a Világgazdasági Fórumnak, mint az ideinek: olyan világpolitikai helyzetben szervezik meg, amelyben számos krízis van jelen egyszerre. Davosban írhatják alá az Egyesült Államok és az Ukrajna közötti újjáépítésről és a nyersanyag kiaknázásáról szóló 800 milliárd dollár értékű megállapodást. Továbbá: az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról szóló megállapodás is terítékre kerülhet, annak a részletei azonban nem ismertek. Donald Trump állítólag azt is mérlegeli, hogy itt tarthatják meg az amerikai elnök által kezdeményezett Béketanács (Board of Peace) alakuló ülését is, amely egyfajta „ellen-ENSZ”-képet látszik ölteni. Emellett a Grönland ügyében kialakult súlyos vámháború is fajsúlyos témának ígérkezik. A tanácskozáson részt vesz mások mellett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár, de Volodimir Zelenszkij ukrán elnök érkezése is várható.
Donald Trump óriási, mintegy 150 fős delegációval érkezik a sajtóhírek szerint a Világgazdasági Fórumra. Az amerikai elnök kitüntetett figyelmének ráadásul abból az aspektusból is jelentősége van, hogy Davos mint a globális együttműködésekre és nemzetközi viszonyrendszerre értékként tekintő fórum, a lényegét tekintve áll szemben mindazzal, amit Trump a globális politikában képvisel – erről néhány hétten a fórum előtt Venezuela „gyámság alá vételével” vagy éppen a Grönlandot érintően, összesen nyolc országra bejelentett büntetővámokkal is tanúbizonyságot tett.
– A davosi fórumot a globalizáció csúcsrendezvényének tartják, amely a szuvenerista narratívában megtestesíti azt az összeesküvéselmélet-halmazt, amelynek keretében a multinacionális világ vezetői „összeesküdnek” a multinacionális elittel. Épp ezáltal vált Donald Trump és a szuverenista erők céltáblájává. Ennek ellenére Trump már korábban is részt vett a tanácskozáson, tavaly a beiktatása utáni évben ugyan kihagyta (tavaly videóhíváson keresztül csatlakozott), idén viszont lényegében leuralja – mondta Szent-Iványi István, aki arra számít, hogy a Trump által Grönland miatt bejelentett büntetővámok kifejezetten feszültté teszik a tárgyalásokat az európai vezetőkkel. A hat uniós és két nem uniós európai államra kivetett vám lényegében azt jelenti, hogy Trump egyoldalúan felrúgta az Egyesült Államok és az Európai Unió között nagy nehezen létrejött vámmegállapodást. Emiatt Szent-Iványi uniós ellenlépésre is számít.
A korábbi EP-képviselőt és nagykövetet kérdeztük a Donald Trump által kezdeményezett gázai Béketanácsról is, amelybe Orbán Viktor miniszterelnök számára is küldtek meghívót. A nemzetközi sajtó ugyanakkor új részleteket mutatott be a testület működéséről. Eszerint az Egyesült Államok mintegy 60 ország kormányát kereste meg, és feltételül tűzte ki, hogy három év után csak azok maradhatnak a béketanács állandó tagjai, akik egymilliárd dollárral járulnak hozzá a működéséhez. Szent-Iványi István arra hívta fel a figyelmet, hogy Trump olyan funkciókkal igyekszik felruházni ezt a fórumot, amelyekkel az ENSZ rendelkezik. A közösségi oldalán továbbá arra is rámutatott: a Béketanács a világ valamennyi konfliktusa esetében illetékes és mindenütt a békeépítés, a stabilitás és a törvényes kormányzás előmozdítása a célja. Ez viszont dedikáltan az ENSZ egyik fő, de erősen kudarcos missziója, ezért feltételezik sokan, hogy ez tulajdonképpen egy trumpiánus ellen-ENSZ akar lenni, amely valójában Donald Trump korlátlan jogkörén alapulna. – Arra alkalmas ez, hogy Trump a világ első számú vezetőjének legyen képes magát feltüntetni, de lehetséges, hogy ennél többet ő nem is akar – mutatott rá.
Nem optimista ugyanakkor abban a tekintetben, hogy a Világgazdasági Fórum lehet-e kedvező hatással arra a sok krízisre, amely ebben az időszakban gyűrűzött be a világba. Azt viszont fontos eredménynek tartaná, ha Ukrajnát illetően aláírnák a biztonsági garanciákat tartalmazó megállapodást, mert az talán felgyorsíthatná a békéhez vezető folyamatot. Az Egyesült Államok és az Ukrajna közötti újjáépítésről és az ottani nyersanyag kiaknázásáról szóló, 800 milliárd dollár értékű megállapodás esetleges szignálásának Magyarország szempontjából pedig lehet jelentősége: a magyar kormány folyamatosan arról beszél belpolitikai szintre emelve a szerződést, hogy a pénzt az Európai Uniónak kell előteremtenie. Ez azonban valótlan állítása Orbán Viktor kormányának, mivel a szóban forgó szerződés az USA és Ukrajna közötti kétoldalú megállapodás lehet.