Több tucat ember életét vesztette, amikor robbanás történt, majd tűz ütött ki egy bárban a svájci Crans-Montana síparadicsomban. A BBC szerint a lángok hajnali fél kettő körül csaptak fel a Le Constellation nevű szórakozóhelyen, a tűz oka egyelőre ismeretlen. A svájci Blick híroldal értesülése szerint a tüzet „pirotechnika” válthatta ki, amelyet a szórakozóhelyen tartott újévi koncert alatt alkalmaztak. A portál arról is ír, hogy a robbanás idején a helyszínen több mint százan tartózkodtak.
A helyi rendőrség délelőtti tájékoztatóján arról számolt be, a halálos áldozatok száma több tucatra tehető (pontos számot nem közöltek), és mintegy 100 sérültet szállítottak kórházba a robbanás helyszínéről, sokukat súlyos égési sérülésekkel. A sebesültek száma olyan nagy volt, hogy a helyi kórház intenzív osztályai teljesen megteltek, sokakat más településre kellett átszállítani. Az olasz külügyminisztérium a svájci rendőrség információira hivatkozva azt közölte, hogy körülbelül 40 ember halt meg. Hiába kérdeztek rá a sajtótájékoztatón erre a konkrét számra, a rendőrség így sem erősítette meg, és kitartottak a „több tucat” áldozat mellett. A sajtótájékoztatón rákérdeztek arra is, hol voltak a vészkijáratok, milyenek voltak a helyi tűzvédelmi előírások, hiszen állítólag néhány ember bent ragadt az épületben, illetve valóban tűzijáték vagy pirotechnikai eszközök okozták-e a balesetet, de a nyomozásra hivatkozva erről sem közöltek részleteket.
A BBC-nek több szemtanú is nyilatkozott: ketten azt állították, hogy azért keletkezhetett a tűz, mert az egyik pincérnő születésnapi gyertyákat tett néhány pezsgősüveg tetejére, az egyik ilyen üveget pedig túl közel emelték a famennyezethez, ami pillanatok alatt lángolni kezdett. „Pár másodperc alatt az egész mennyezet lángokban állt. Minden fából volt” – mondták. A francia állampolgárságú Emma és Albane azt mondta, hogy az evakuálás nehezen ment, mert a teremből való menekülési útvonal igen keskeny. A BBC-nek nyilatkozók úgy fogalmaztak, hogy körülbelül 200 ember próbált 30 másodperc alatt kijutni a nagyon keskeny lépcsőn.
A lapnak egy másik szemtanú is beszámolt a tűzesetről, ő aznap éjszaka nem bulizott a bárban, de azt hitte, hogy bent van a testvére, ezért betört az égő épületbe. „Azt hittem, hogy a kistestvérem bent van, ezért odamentem, és megpróbáltam betörni az ablakot, hogy segítsem az embereket a menekülésben” – mondta az illető, hozzátéve, hogy bentről látta, ahogy tetőtől talpig égnek az emberek „a ruhájuk már nem volt rajtuk. Nagyon sokkoló volt.”
A lap úgy tudja, hogy több mint 100 sérültet szállítottak kórházakba Svájc-szerte. A sérültek főleg fiatalok, átlagosan 16-26 év közöttiek.
A hatóságok a terrortámadás lehetőségét kizárták. Beatrice Pilloud, Wallis kanton főügyésze azt mondta, „jelenleg tűzre gyanakodnak, semmiképpen sem merült fel támadás gyanúja.”