Orosz dróntámadás ért egy kijevi kórházat a vasárnapról hétfőre virradó éjjel. A csapásokban legalább egy ember meghalt és négyen megsebesültek – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A négy sebesült közül ketten súlyos állapotban vannak – ezt már Vitalij Klicsko kijevi polgármester adta hírül. A Reuters hírügynökség később már két halálos áldozatról számolt be, és azt írták, idén ez volt az első halálos orosz légicsapás az ukrán főváros ellen.
Az ukrán hatóságok jelentése szerint a Kijev északi részén, az Obolonszkij kerületben található négyemeletes magánkórház második emeletét találta el egy drón, ami súlyos károkat okozott a fekvőbeteg-osztályon. A jelentések szerint 25 embert kimenekítettek az épületből – írta a Kyiv Independent, amit a Telex idézett.
Zelenszkij szerint az orosz erők az éjszakai támadás során legalább 165 drónt indítottak ukrajnai célpontok ellen, ezek közül körülbelül száz Shahed típusú drón volt. „Természetesen az ukránok helyre fogják állítani ezt a kórházat. Az ukránok ilyen emberek – mindig helyreállítják, amit elpusztítottak. Ugyanígy dolgoznak a javítóbrigádok, az energetikai szakemberek, minden szükséges szolgálat azokban a régiókban, ahol az oroszok miatt új károk keletkeznek” – írta az ukrán elnök.