A szövetségi ügyészek bűnügyi nyomozást indítottak Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke ellen – írja a BBC. A nyomozás bejelentéséről szóló videóban Powell a vizsgálatot „példa nélkülinek” nevezte. A Fed, vagyis az Amerikai Egyesült Államok központi banki rendszerének elnöke szerint a vizsgálatot azért indították ellene, mert Donald Trump haragját vonta magára azzal, hogy nem volt hajlandó csökkenteni a kamatlábakat.
„Az a kérdés, hogy a Fed továbbra is a bizonyítékok és a gazdasági feltételek alapján fogja-e meghatározni a kamatlábakat, vagy a monetáris politika irányítását politikai nyomás vagy megfélemlítés fogja-e meghatározni” – mondta Powell. Hozzátette: „Mélyen tisztelem a jogállamiságot és a demokratikus elszámoltathatóságot. Senki – különösen nem a Federal Reserve elnöke – nem áll a törvények felett, de ezt a példátlan lépést az adminisztráció fenyegetéseinek és folyamatos nyomásgyakorlásának tágabb összefüggésében kell értelmezni” – jelentette ki Powell.
Trump 2017-ben jelölte a Fed elnöki posztjára Powellt, de azóta megromlott a viszonyuk. Az amerikai elnök többször is azzal fenyegetőzött, hogy eltávolítja Powellt, akit azért bírált, mert nem csökkentette olyan gyorsan a kamatlábakat, ahogyan azt ő szerette volna. Powell mandátuma 2026 tavaszán lejár.