Rádiófrekvenciákat érintő, ennél konkrétabban meg nem nevezett problémák miatt lezárták a légteret Görögország felett, írja a Reuters hírügynökségre hivatkozva a 24.hu. A görög állami tévé és az ország légügyi hatóságának tájékoztatása szerint a repülőtereken felfüggesztettek minden induló járatot, és landolni sem lehet a légikikötőkben. A korlátozás helyi idő szerint vasárnap reggel 9 órakor kezdődött.
A Görögországba érkező reptereket szomszédos országokba, többségében Törökországba irányították át. A légtérzár jelen állás szerint helyi idő szerint 16 óráig van érvényben, de ez bármikor változhat bármilyen irányban.
A 24.hu idézi a Tudásmorzsák a repülésről nevű szakmai Facebook-oldalt, amely szerint a légiforgalmi irányítás rádiórendszere némult el, és fennakadások vannak a telefonos kommunikációban is. A posztban azt írják, „műszaki szemmel nézve valószínűleg valamelyik telekommunikációs szolgáltató lehet a probléma gyökere, hiszen a radaradatok, a légiforgalmi irányítás MFC és QSIG telefonvonalai, valamint a rádióállomások elérése is bérelt vonalakkal lehetséges – igaz, ezek általában redundánsak. De az is elképzelhető, hogy az athéni irányítóközpontban történt valami komoly hálózati galiba, ami leállította az adatcserét.”