Franciaország NATO-gyakorlatot akar Grönlandra

Macron elnök korábban egyértelművé tette, Franciaország és Európa nem fogja passzívan elfogadni az erősebb jogát.

Franciaország NATO-gyakorlatot kért Grönlandra szerdán, ahhoz pedig kész személyesen is hozzájárulni – közölte az AFP. Az Egyesült Államok eközben továbbra is azt hangoztatja, hogy annektálná az autonóm dán területet.

A francia elnöki hivatal bejelentése nyilván nem tette boldoggá Donald Trumpot, aki előzőleg azzal is fenyegetőzött: 25 százalékos vámot vet ki azokra, akik részt vesznek az Egyesült Államok kihagyásával szervezett grönlandi felderítő misszión. Az utóbbi szervezői között ott van Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság is. Az „Arctic Endurance” névre elkeresztelt dán gyakorlatot tehát NATO-tagok támogatásával, de a szövetség megkerülésével hajtják végre.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kedden bírálta is a Trump által bejelentett, előbb 10, majd 25 százalékosra taksált vámokat, mondván, az Európai Unió és az Egyesült Államok tavaly júliusban már megkötötte kereskedelmi megállapodását, az alku pedig alku.

Trump kedden, amikor arról kérdezték, meddig lenne hajlandó elmenni Grönland megszerzése érdekében, azt válaszolta: „majd meglátják”, Davosban ugyanakkor már arról beszélt, nem fognak erőszakot alkalmazni. Az elnök szerint az ásványkincsekben gazdag Grönland létfontosságú az Egyesült Államok és a NATO biztonsága szempontjából Oroszországgal és Kínával szemben. Franciaország és más uniós országok eközben egy NATO-gyakorlattal bizonyítanák, hogy az Európai Unió komolyan veszi az Északi-sark biztonságát.

Kedden megírtuk, hogy Macron a davosi Világgazdasági Fórumon azt mondta, Franciaország és Európa nem fogja passzívan elfogadni az erősebb jogát, és nem hagyja magát megfélemlíteni. Trump ugyanis megfenyegette Párizst, hogy kétszáz százalékos vámot vet ki a francia pezsgőkre és borokra, ha Franciaország továbbra is ellenáll az amerikai elnök grönlandi terveinek. 

Ez is érdekelheti