A venezuelai blokádot sértő orosz tankert fogott el az amerikai hadsereg

Az amerikai haditengerészet már hetek óta üldözte.

Az amerikai hadsereg üldözni kezdett egy orosz lobogó alatt közlekedő tartályhajót, miután az megkísérelte kijátszani az Egyesült Államok által Venezuelára kivetett részleges blokádot – írta meg a New York Times szerdán. A lépés a lap szerint tovább mélyíti az Egyesült Államok és Oroszország közötti konfrontációt. Nem sokkal később már arról számoltak be, hogy el is fogták a vízi járművet. 

A hírt először az orosz állami média hozta le, de az amerikai lapnak is megerősítette egy washingtoni tisztviselő, hogy „amerikai katonai művelet van folyamatban”. Az orosz állami tulajdonú RT televízió képeket tett közzé egy helikopterről, amely az amerikai parti őrség által üldözött orosz lobogó alatt közlekedő tartályhajóhoz közeledik, és azt állította, hogy az amerikai erők megkíséreltek hajóra szállni. A New York Times nem tudta megállapítani, hogy a képek mikor készültek. A tanker – amelyet eddig Bella 1 néven ismertek, ám most Marinera a neve – orosz hajóként van bejegyezve, és Oroszország saját hadihajóval kíséri. Az Egyesült Államok hadserege már hetek óta üldözi, miután az megpróbálta elkerülni a venezuelai részleges blokádot.

Magyar idő szerint 3 óra után pedig már arról írt a New York Times, hogy az amerikai hadsereg európai parancsnoksága azt közölte az X-en, hogy az Igazságügyi Minisztérium, a Belbiztonsági Minisztérium és a Védelmi Minisztérium „lefoglalta” a tartályhajót az Atlanti-óceán északi részén az amerikai szankciók megsértése miatt. Két amerikai tisztviselő arról beszélt a lapnak, hogy nem voltak a közelben orosz hajók, amikor az amerikai parti őrség felszállt rá, így elkerülték az amerikai és orosz erők közötti konfrontáció t.

Közben a venezuelai kormány nem kommentálta Trump keddi bejelentését, miszerint 30-50 millió hordó olajat, vagyis az ország két hónapnyi termelését szállítanak az Államokba. Trump szerint a nyereséget „Venezuela és az Egyesült Államok népének javára” fogja felhasználni.

Ez is érdekelheti