A szakértői javaslatok ellenére Trump minisztere harmadával csökkentette az ajánlott gyerekkori oltások számát

Az 1995 óta életben lévő eddigi oltási rezsim 17 általánosan ajánlott oltása közül mindössze 11 marad meg.

Január 5-e hétfőn az Egyesült Államok Robert Francis Kennedy Jr. által vezetett egészségügyi minisztériuma évtizedeket lépett vissza az időben, és eltörölte számos, bizonyítottan hatásos gyerekkori védőoltás ajánlott jellegét. Kennedy hangsúlyozta, hogy alapos előzetes hatástanulmány alapján hozták meg ezt a döntést, bár a szakmai szervezetek bírálják azt.

Az 1995 óta életben lévő eddigi oltási rezsim legutóbb már 17 általánosan ajánlott oltása közül mindössze 11 marad meg. Az ajánlásból Kennedyék kivették a rotavirus, az influenza, a Covid-19, a hepatitis A és B, továbbá a gennyes agyhártyagyulladást vagy vérmérgezést okozó meningococcus-betegség elleni védőoltásokat, és azok beadását a szülőkre és a gyerekek kezelőorvosaira bízzák. Az amerikai elnök, Donald Trump méltatta a lépést, szerinte „ez a tudomány aranystandardjában” gyökerezik, míg Kennedy szerint „ezzel óvjuk a gyermekeket, tiszteletben tartjuk a családok választási szabadságát és visszaépítjük a bizalmat a közegészségügyben”. Az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiája viszont „veszélyesnek” és „szükségtelennek” nyilvánította az ajánlott vakcinák számának csökkentését. A gasztroenterológus végzettségű Bill Cassidy republikánus szenátor szintén kritizálta a döntést, szerinte ez Amerikát betegebbé fogja tenni.

Robert Francis Kennedy Jr. évtizedek óta terjeszti az oltásellenes konteókat, ráadásul saját személyében felelős egy 2019-es szamoai kanyaró-járvány kitöréséért, ami 83 emberéletet (főleg gyerekéleteket) követelt. Kennedy bedőlt a tanulmányt hamisító Andrew Wakefieldnek is, és meggyőződése, hogy az autizmust is az oltások okozzák, ezen kívül kétségbe vonja, hogy a HIV-vírus a felelős az AIDS-betegség kialakulásáért. Bár releváns egészségügyi végzettsége nincs (környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó ügyvéd volt korábban), mégis egészségügyi miniszternek nevezte őt ki Donald Trump – a szenátusi meghallgatásán mindössze egyetlen szavazattal (Bill Cassidy szavazatával) ment át. (Az Egyesült Államokban az elnök jelöli a miniszterek személyét ugyan, de a Szenátusnak arra rá kell bólintania.) Kennedy első teendői közé tartozott az oltások ajánlásával foglalkozó tanácsadó testület elküldése. Amikor hatástanulmányokra hivatkozott, a dán vakcinalizációs ajánlásokat vetette össze az Egyesült Államokbeli ajánlásokkal – ám Dánia lakossága csak töredéke az Államok lakosságának, és ott, mint Európa összes államában, van általános állami egészségügyi ellátás.

Az Amerikai Gyermekorvosi Akadémia és az Amerikai Szülész-Nőgyógyászok Kollégiuma toávbbra is a korábban megszokott, teljes vakcinalizációs rezsimet ajánlja a pácienseknek. A demokrata vezetésű Kalifornia, Illinois, illetve New York pedig bejelentették, hogy a bevett eljárásrendet fogják tobábbra is ajánlani a szövetségi szintű ajánlások helyett.

Ez is érdekelheti