Kevés rettenetes betegség létezik, amely jobban fáj a hozzátartozóknak, mint a betegnek magának. A demencia összefoglaló néven hívott kórképek azonban mindenképpen ezek közé tartoznak. Szörnyű végignézni, ahogy az (általában) idős szerettünk tudata rendkívül gyorsan a darabjaira esik, eközben elveszíti emlékeit, személyiségét, szinte emberi valóját is. A demenciák az emberi társadalmak öregedésével szerte a világon egyre gyakoribbá válnak, és jelenleg nem létezik gyógymódjuk – valójában azt sem értjük, hogy mi okozza őket. Magyarországon a 60 éven felüli emberek 7 százalékánál diagnosztizálják, azonban a betegek tényleges száma ennek duplája is lehet.
Ugyanakkor a demenciák (beleértve legismertebb formájukat, az Alzheimer-kórt) a legkutatottabb betegségek közé tartoznak, részben nagy gyakoriságuk, illetve a hozzátartozókra – és ezáltal a társadalomra – gyakorolt jelentős tehertételük miatt. A cinikus elemzők időnként megjegyzik, hogy a demencia kutatása azért is ennyire népszerű, mert a lehető legfizetőképesebb társadalmi csoportot (a nyugati világ időseit) érinti, akik majd képesek lesznek vagyonokat fizetni az esetleges jövőbeli gyógyszerekért.
Bár a külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy a demencia kutatása nem halad semerre, hiszen mindmáig nincs se magyarázat, se gyógymód rá, valójában napról napra többet tudunk a betegségről, derül ki Geir Selbæk Demencia című könyvéből. A szerző az egyik legismertebb norvég demenciakutató és geriáter, az oslói Országos Öregedéskutató Központ igazgatója. A könyvében pontos szakszerűséggel, mégis közérthető formában mutatja be, hogy mit tudunk a demenciáról és mit nem – sajnos még mindig ez utóbbi halmaz a nagyobb.
A szerző sorra veszi a különböző kockázati tényezőket, amelyekben nincs sok meglepetés, hiszen megegyeznek az időskori krónikus betegségek folyton hangoztatott általános életmódbeli okaival – mozgásszegény életmód, elhízás, rossz táplálkozás. Ezek a szerző szerint kétségen felül növelik a demencia kockázatát, azonban a kapcsolat az életmód és a betegség kialakulása között messze nem egyértelmű. Nem tudjuk biztosan, hogy milyen mechanizmus áll a demenciák hátterében, és így azt sem, hogy ezeket hogyan befolyásolja az életmód. Mindezek miatt pedig az eddigi demenciagyógyszer-jelöltek is sorra csúfos kudarcot vallottak.
A könyv nagy előnye az őszintesége. Nem állítja, hogy tudatában van a demencia megelőzését vagy gyógyítását biztosító csodaszer titkának (ahogy senki a világon). Viszont az érintettek mindenképpen objektív és átfogó képet alkothatnak belőle arról a betegségről, amellyel szembe kell nézniük. Az ajánlott életmódbeli tanácsokat pedig mindenképpen érdemes megfogadni, hiszen javítják az általános egészségi állapotot. Ez nem feltétlenül lesz érzékelhető hatással a demenciára, de a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és bizonyos rákok kockázatát biztosan csökkenti.
Geir Selbæk: Demencia. Ford.: Petrikovics Edit. Typotex, 2025. 4500 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2026/2. számában jelent meg január 9-én.