Orbán Viktor nem veszíthet, se nagyon, se kicsit. Ha ez mégis megtörténik, akkor lehet, hogy a Fidesz tagjai egy ideig még hisznek majd abban, hogy az a fajta mélyállam, amit kiépítettek, gyorsan megfojtja majd az új kormányt, és jöhetnek újra ők. Már most látszik azonban, hogy komoly repedések vannak a rendszeren, és ha vereséget szenvednek, akkor olyan konfliktusok fognak felszabadulni, amelyek esélyt adnak arra, hogy a magyarországi jobboldali politika visszatérjen a demokratikus keretek közé – jelentette ki a Kompország rendhagyó műsorában Szerető Szabolcs, lapunk főmunkatársa, aki a kérdező szerepéből kilépve egy adás erejéig a műsor vendégévé vált. Az újságíró úgy látja: az Orbán Viktor által kialakított rendszer oly mértékben kontraszelektívvé vált, miután a miniszterelnök tudatosan szorította a háttérbe, lehetetlenítette el vagy rántotta túl közel magához a tehetséges politikusokat, akik valamilyen fajta ellensúlyát képezhették volna, hogy mára a pártelnök nélkül nem tudnának levezényelni egy rendes átmenetet.
Szerető Szabolcs beszélt arról is, hogy a 2006-os választási vereség után járt Orbán Viktor otthonában, ahová az akkori pártelnök újságírókat hívott meg, természetesen a politika volt a téma, és kellemes, kulturált élmény volt. – Ha azt kérdezed, az akkori viselkedése mennyire előlegezte meg a mai miniszterelnököt, akkor azt mondom, hogy kevéssé. Ő akkor még egy másik ember volt – mondta az újságíró.
Szerető Szabolcs beszélt még arról is, hogy:
• Milyen történelmi bűnt követett el Orbán Viktor?
• Ki volt az egyetlen komolyabb riválisa a miniszterelnöknek a Fideszben?
• Mi volt a baj a rendszerváltással?
• Miért vannak még mindig komoly pozícióban olyanok, akik 40 éve is abban voltak?
• Miért lett újságíró?
• Mennyit fizetne egy Rolling Stones koncertért?