Mi az Egyház?

Amit az Orbán-rezsim 16 éve alatt „építenek”, az nem egyéb, mint légvár. „Egyházi iskolák” hívő tanárok nélkül, hívő szülők, szentségi életű családok nélkül. Színház; külcsín, belbecs nélkül.

Igen, nagybetűvel kell most írni, ugyanis a körülöttünk lüktető történelem határozott, mismásolás nélküli kiállást követel meg.

A Római Katolikus Anyaszentegyházról van szó – és fortissimo kell szólnunk, ugyanis éppen ezekben a hetekben, a választási kampány Szküllái és Kharübdiszei közt a Római Egyház részegyháza, a Magyar Katolikus Egyház igencsak hánykolódik. Fluctuat nec mergitur – mondja Párizs város jelmondata; hánykódik, de el nem süllyed. Sem Párizs, sem a Magyar Katolikus Egyház.

Mi a baj? A baromira „keresztény” és baromira „nemzeti” Fidesz-kampány mondhatni dróton rángat több püspököt is. Nyilvánosan kiállt a Fidesz kampánya mellett a székesfehérvári, a győri, a szegedi és minap a nyugalmazott kaposvári püspök. Akár maguktól, akár „ráhatásra” álltak Orbán zászlaja alá, borzasztó kárt okoztak az Egyháznak. Amit észbe kellene venni: sajnos a magyar részegyház hatvan évvel elmaradt az egyetemes Egyháztól – és ugyanígy a világtól is. A magyar világtól, a magyar társadalomtól is.

Amit az Orbán-rezsim 16 éve alatt „építenek”, az nem egyéb, mint légvár. „Egyházi iskolák” hívő tanárok nélkül, hívő szülők, szentségi életű családok nélkül. Színház; külcsín, belbecs nélkül. Ahogy egy katolikus iskola igazgatója őszintén megmondta: a diákok szerint arra jó a hittanóra, hogy meg lehet írni alatta a matekleckét.

Ugyanilyen az egyházi szociális ellátórendszer. Csak kevésbé van szem előtt. Viszont nagyon is szem előtt van a sok (a KDNP-s miniszterelnök-helyettes szerint 4000!) megújult templom, s szerinte „ezek az épületek templomok maradnak, egyikből sem lesz mecset vagy pláza.” Ha ő mondja, biztos… ellenben arról hallgat, hogy eme 4000-ből mennyi áll hónapszám üresen, mert se hívő, se pap. Igaz, esténként ki lehet világítani, és az építési elszámolásokat nem kell nyilvánosságra hozni.

A hívők évről évre szavaznak. A legfájdalmasabb „népszavazás” az volt, hogy a 2011-es népszámláláskor 282 ezer 0–10 éves római katolikus gyermek volt, ugyanez a korosztály 2022-re 226 ezres lett, dacára a dinamikusan bűvülő egyházi iskolahálózatnak…

Ha föltesszük a címbéli kérdést, vajon hány magyar katolikus tudná a választ? Ez azért jutott eszembe, mert Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát, egyébiránt szintén püspök, aki valahogy sosem jár pártrendezvényekre, most, a 80. születésnapján (Isten éltesse!) röviden – és precízen! – válaszolt:

„Az Egyház Isten vándorló népe a történelem során.”

Igen, ez a második vatikáni zsinat egyik fundamentális tanítása. Az Egyház nem épület, nem cifra intézmény a főtéren, nem vagyonleltár és nem éves mérleg. Ezekre rászorítja a földi állam – de nem ezek mutatják meg az értékét.

Egyetlen templom, egyetlen bazilika sem fog üdvözülni, egyetlen iskola sem, egyetlen nép vagy állam sem. Az üdvösség kizárólag Isten képmásának, a teremtett Személynek a távlata – és aki mást gondol, irtózatosan fog csodálkozni az Örök Bíró előtt. Egyetlen püspök, sem kormánytag nem fog üdvözülni azért, mert sok milliós támogatásokat fordított (adófizetői felhatalmazás nélkül) mindenféle tornyos építményekre.

Fluctuat, nec mergitur – a világnak elég volt pünkösdkor a 12 apostol. Mi, magyar katolikusok egyelőre még sokkal többen vagyunk tizenkettőnél. És sokszor szégyelljük magunkat, tehetetlenül szenvedjük, hogy visszaélnek hitünkkel, vallásunkkal, Egyházunkkal.

A Koffeint a BLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.

Ez is érdekelheti