Elvitték a rendőrök Orosz Örsöt, a Magyar Szövetség politikusát egy pénteki tüntetésről Pozsony óvárosában, ahol a Beneš-dekrétumok ellen tiltakoztak és több ezren gyűltek össze. Történt mindez azért, mert Orosz a rendőrség és a szervezők kérése ellenére sem vette le a láthatósági mellényét, amelyen az a felirat állt, hogy „Megkérdőjelezem a Benes-dekrétumokat ”.
– Több mint két óráig tartottak benn a rendőrségen, hogy a tüntetésre és a színpadra már ne érjek vissza – mondta el Orosz Örs a Magyar Hangnak, aki szerint ettől függetlenül a szlovák rendőrségnek a konfliktusok deeszkalálásával foglalkozó szakemberei maximálisan korrektek voltak vele. Habár Szijjártó Péter magyar külügyminiszter az eset kapcsán Facebook-oldalán úgy reagált, hogy Orosz Örsöt elengedték és nem indul ellene semmilyen eljárás, a politikus kifejtette: büntetőeljárást ugyan valóban nem indítottak ellene, azonban a rendőrségi vizsgálat továbbra is zajlik az esemény kapcsán. – Az, hogy tegnap bevittek a rendőrségre, az inkább ijesztgetés és megfélemlítés volt, aztán elengedtek – tette hozzá a politikus.
Magyar Péter az eset után a szlovák vezetés uniós jogszabályok betartására való felszólítása mellett a nagykövet bekéretését kérte, és arról írt, hogy Orbán Viktor hallgatása miatt visznek el magyar embereket Pozsony óvárosában. Orosz ennek kapcsán megjegyezte, hogy a nagykövet belépésénél több értelme lenne annak, ha ezt a kérdést az illetékes miniszterrel megbeszélné a magyar fél. És hogy lesz-e még hasonló akció a Beneš-dekrétumok ellen? Orosz Örs jelezte, hogy a pénteki rendezvény nem az ő akciója volt, az élet írta ezt a forgatókönyvet, azonban a témát most kell forrón tartani és megoldani.