Mélyponton az ipari termelés – a kormány a háborús ellenszélre hivatkozik

Az ipari termelés tavaly az év első tizenegy hónapjában 3,5%-kal kisebb volt, mint 2024 azonos időszakában. Nagy Mártonék békegazdaságról beszélnek.

2025 októberéhez képest 2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 5,4 százalékkal esett vissza az ipari termelés volumene tavaly novemberben – adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal.

A csökkenés a feldolgozóipari alágak döntő többségét érinti. A legnagyobb súlyú alágak közül a számítógép, az elektronikai és optikai termék gyártása, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása bővült, ugyanakkor a járműgyártásban, valamint a villamos berendezés gyártásában – e körbe tartozik az akkugyártás is – visszaesés következett be.

Az ipari termelés az év első tizenegy hónapjában 3,5%-kal kisebb volt, mint 2024 azonos időszakában, áll a KSH hétfői közleményében.

A Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium minderre így reagált: „A kormány a háborús ellenszélben, Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére hadigazdaság helyett békegazdaságot épít, adócsökkentésekkel és célzott programokkal támogatva a hazai kkv-kat és a magyarországi ipart, Ezzel szemben Brüsszel újabb és újabb terheket róna Európára: 800 milliárd dolláros számlát adtak le az ukránok, amelyet Brüsszel és itthoni lerakata, a Tisza Párt a következő tíz évben a magyar családokkal és vállalkozásokkal fizettetne meg. Ezt a kormány nem fogja hagyni, megvédjük a hazai kkv-kat, a tiszás megszorító csomagot pedig lesöpörjük az asztalról”.

Ez is érdekelheti