Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter adott egy interjút az Indexnek, amelyben elismerte: a költségvetési hiány és az államadósság alakulása is eltér a korábban kommunikált pályától. „Ami az eredményszemléletű hiányt illeti, 2025-ben várhatóan 4,9 százalékot tett ki, míg az államadósság szintje 74,6 százalék körül alakulhatott, amelyek belesimulnak az uniós átlagba” – jelentette ki.
November végén ugyanakkor a Parlament Gazdasági Bizottsága előtt még azt mondta, hogy a GDP-arányos államadósság, a forint erősödésének köszönhetően, 73,5 százalékon fog maradni, „ez egy reális dolog”.
A 444.hu emlékeztet arra, hogy pár nappal később a miniszter azt közölte: „lehet azt mondani, hogy én mondom, aztán nem így lesz, mindenki jöhet ezzel, de tegyük oda az én előrejelzéseimhez a piaci előrejelzéseket is, amikor valami nem következik be, akkor nemcsak az én várakozásom nem jön be, hanem senkié”.