India jelentősen csökkentené az EU-s autók vámját

A lépés jelentős lökést adhat az európai autógyártóknak, köztük a Volkswagennek, a Renault-nak, a Mercedes-Benznek és a BMW-nek, amelyek eddig a magas vámok miatt csak korlátozottan tudtak terjeszkedni a világ harmadik legnagyobb autópiacán.

India drasztikusan mérsékelné az Európai Unióból importált autók vámját egy készülő szabadkereskedelmi megállapodás részeként – értesült a Reuters. A tervek szerint a jelenlegi, akár 110 százalékos importteher 40 százalékra csökkenne bizonyos, 15 ezer eurónál drágább személyautók esetében, majd később akár 10 százalékig is tovább mérséklődhetne.

A források szerint India és az EU már kedden bejelentheti a hosszan elhúzódó tárgyalások lezárását. A paktumot a felek már most „a megállapodások anyjaként” emlegetik. Az intézkedés a legnagyobb nyitás lenne India eddig erősen védett autópiacán.

A vámcsökkentés egyelőre korlátozott mennyiségű, évente mintegy 200 ezer, belső égésű motoros autóra vonatkozna. Az elektromos járművek az első öt évben kimaradnának a kedvezményből, hogy védjék az indiai gyártók – elsősorban a Tata és a Mahindra – friss beruházásait; később azonban ezekre is hasonló könnyítések jöhetnek.

A lépés jelentős lökést adhat az európai autógyártóknak, köztük a Volkswagennek, a Renault-nak, a Mercedes-Benznek és a BMW-nek, amelyek eddig a magas vámok miatt csak korlátozottan tudtak terjeszkedni a világ harmadik legnagyobb autópiacán. India autóeladásai éves szinten 4,4 millió darabot tesznek ki, és 2030-ra 6 millióra nőhetnek.

A tervezett megállapodás nemcsak az autóipart érinti: a cél az EU–India kereskedelem bővítése, valamint az indiai export – például a textil- és ékszeripar – támogatása is, amelyet az Egyesült Államok magas vámjai sújtanak.

Ez is érdekelheti