Elmaradt a repülőrajt, alig nőtt tavaly a magyar gazdaság

Épphogy nulla fölötti GDP-növekedés jött össze 2025-ben a statisztikai hivatal friss adatai szerint.

2025 negyedik negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal nőtt az előző negyedévihez képest a nyers adatok szerint – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,5 százalékkal múlta felül a gazdaság az előző év azonos időszakát, az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal bővült. 2025-ben a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,3 százalékkal haladta meg az előző évit.

Érdemes arra emlékeztetni, hogy a 2025-ös költségvetést még 3,5 százalékos GDP-növekedéssel tervezték. Hiába mondta tehát Orbán Viktor, hogy a repülőrajt csak fél évvel későbbre csúszott, de nem maradt el, valójában a második félév sem sikerült túlságosan fényesre. A magyar gazdaságból három és fél éve tűnt el a növekedés, azóta recessziós, stagnáló és minimális növekedést mutató időszakok váltogatják egymást. Az utóbbi 14 negyedévből 8-ban (negyedéves alapon) visszaesést mért a KSH, egyszer stagnálást, és csak 5 esetben látott bővülést – összegzi a Portfolió. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője ezt úgy fogalmazta meg, hogy folytatódott a gazdaság fűrészfogazása: egy jobb negyedévet egy rosszabb követ és fordítva. A 2022-2025-ös időszak az utóbbi 30 év leghosszabb (érdemi) növekedés nélküli időszaka.

A KSH a gyorstájékoztatójában kevés részletet osztott meg a mögöttes folyamatokról: a bruttó hazai termék növekedéséhez leginkább a szolgáltatások, ezen belül legfőképpen a pénzügyi, biztosítási tevékenység és a kereskedelem ágak, valamint az építőipar teljesítménye járult hozzá. A legnagyobb mértékben az ipar visszaesése fékezte a gazdaság teljesítményét.

A negyedik negyedéves adat fényében az ING Bank lefelé módosítja a 2026. évi növekedési előrejelzését – írta még előrejelzésében Virovácz. A vártnál lassabb negyedik negyedévi növekedés miatt az áthúzódó hatás is gyengébb lesz idénre, ami mindösszesen 0,3 százalék. Vagyis, ha az idei év minden negyedévében stagnálna a gazdaság negyedéves alapon, akkor a 2026. évi teljes gazdasági növekedés 0,3 százalék lenne. Mivel ennél jóval valószínűbb, hogy a kormányzati beavatkozások hatására azért látunk majd némi növekedést az egyes negyedévekben, főleg az első negyedévben, így azt mondhatjuk, hogy reálisan ennél azért nagyobb lesz az egész éves GDP-növekedés. Azonban a korábbi 2,3 százalékos előrejelzésünket 1,9 százalékra módosítjuk – fejtegette az elemző.

Ez is érdekelheti