A kormány szekerét toló média keresi a fogást a Tisza Párt új arcain. Mint írják, „sorra jelennek meg Magyar Péter körül a nemzetközi pénzvilághoz köthető szereplők”. Orbán Anitát, Kapitány Istvánt és a tavaly nyár óta Magyar Péter csapatába tartozó Kármán Andrást nevesítik a multinacionális vállalatok magyarországi képviselőiként. Ők ugyanis korábbi munkáik során „a globális pénzügyi körökhöz, elsősorban a BlackRockhoz köthetők, amely az elmúlt években világszerte jelentős befolyásra tett szert.”
A BlackRock valóban egy 1988-ban alapított amerikai multinacionális befektetési vállalat, amely a The Vanguard Group és a State Street mellett a világ három legnagyobb alapkezelőinek egyike, 2015 óta közülük a legnagyobb. Miután több billió dolláros vagyont kezel, számos világcégben szerzett érdekeltséget.
És bár a kormány képviselői és a propagandisták most a magyar érdekekkel szemben álló globális hatalom képviselőjeként riogatnak vele, néhány évvel ezelőtt még dörgölőztek a világcéghez. Panyi Szabolcs gyűjtéséből világosan látszik, hogy a 2010-es évek vége felé közel sem volt ennyire finnyás a magyar kormány. Az általa összegyűjtött dokumentumokból kiderül, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter neve rendszeresen feltűnik ezekben az anyagokban, a BlackRock leglelkesebb hazai híve és fő kormányzati kapcsolattartója volt. Sőt, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjének, Lánczi Tamásnak az apja, Lánczi András is felbukkan, amint hivatalos együttműködést ír alá a globalista háttérhatalom képviselőjével.
2017. január 25-én pedig maga a külügyminiszter jelentette be, hogy a BlackRock Budapesten létesít innovációs központot, ahol 500, magas hozzáadott értéket képviselő munkatárs dolgozhat majd, és amelyhez a magyar kormány 280 milliós támogatást ad.
Alig több, mint egy évvel később annyira elégedett volt a kormány a „globalista háttérhatalom” munkájával, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adta át Melanie Seymournak, a BlackRock Budapest ügyvezető igazgatójának. A miniszter a kitüntetés átadásakor arról beszélt, hogy „a BlackRock beruházása is bizonyítja, hogy a nemzetközi befektetők kiváló célpontként jegyzi Magyarországot. A legmagasabb hozzáadott értéket adó, legfejlettebb technológiákat építő vállalatok vonzónak találják, hogy a belföldi környezet nem csupán a termelés, hanem a nemzetközileg elismert, magas színvonalú fejlesztések számára is kedvező.”
Howard Lutnick Európát bíráló beszéde közben távozott Christine Lagarde, az EKB elnöke. Desszertre már senki nem maradt.
2019-ben pedig BlackRock alapkezelő budapesti innovációs és technológiai központja együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Corvinus Egyetemmel. A megállapodás aláírásakor György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára azt mondta: a megállapodás a magyar felsőoktatás rendszerváltásának a szimbóluma, ami 30 éve késik.Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora pedig egyedülállónak nevezte a megállapodást, miszerint elsősorban oktatási-kutatási területeken dolgoznak majd a BlackRock alapkezelővel.