A választás előtt újabb 100 milliárdos pénzosztás várható

Energiatárolókkal vigasztalódhatnak a napelemesek. A kormány által elkövetett hibák közül a rezsicsökkentést tartják a legsúlyosabbnak szakmai körökben, hatására az elmúlt 10 évben mintegy 800 milliárd forinttal kevesebb pénz jutott hálózatfejlesztésre.

A napelem jelenleg egy soha meg nem térülő beruházás – legyintett szomszédunk, amikor meghallotta, hogy az állam 100 milliárd forintos kerettel lakossági akkutelepítési támogatást indíthat január közepétől. (A Telex értesülése szerint, lehet, hogy a korábban tervezett január 15. helyett már szombattól, január 10-től megjelennek a program részletei.) Ő még az évekkel ezelőtti Vidéki Otthonfelújítási Program keretében kapott 3 millió forintos támogatást a napelemek telepítéséhez. Akkor szaldó elszámolásba került, melynek lényege, hogy nyáron, amikor „dögivel” termelt áramot a rendszer, az el nem használt többletenergiát visszatáplálta az elektromos hálózatba, és a számla egyenlege pozitív volt. Télen, amikor hálózati áramra volt szüksége, az egyenleget egyszerűen levonták, és szinte nullára tudta csökkenteni az áramszámláját. Így megérte a kezdetekben komoly beruházás, de ettől a kedvező lehetőségtől a rendszer üzembe helyezésétől számított 10 év után el kell búcsúznia, és jön a sokkal rosszabb bruttó elszámolás – amiről egyébként egyáltalán nem volt szó akkor, amikor a telepítés mellett döntött. Ha nem változik semmi, akkor a feltáplált áramért kilowattóránként mindössze 5 forintot kap majd, míg a vásárolt áramért átlagos fogyasztásig mintegy 36, azon felül 70 forintot kell fizetnie. Ez annyira kedvezőtlen, hogy 2024 után – amikor az új belépőknek már csak ez a lehetőség maradt – gyakorlatilag beszakadt a korábban virágzó lakossági napelemes piac, és számos telepítő cég csődbe ment. Persze ha valaki hajlandó egy költséges akkumulátorberuházást vállalni, akkor sokkal kevésbé függ az aktuális elszámolási rendszertől, és jobb átlagárat érhet el, mert nappal nem termel a hálózatra, hanem feltölti az akkumulátorát, és majd csak este adja el a tárolt mennyiséget, amikor drágább az áram.

Aligha véletlen, hogy a kormány épp a tavaszi választások előtt írja ki a felhívást az energiatárolás támogatására. Egy pályázó a tervek szerint 2,5 millió forintot kaphat 10 kilowattóra (kWh) kapacitású tárolóra. A kormány számítása szerint egy ekkora tároló jelenlegi piaci értéke 3,2 millió forint körül alakulhat (minden egyéb költséggel együtt), tehát a támogatás az összköltség mintegy 80 százalékát fedezheti. Ebből mintegy 40 ezer háztartás oldhatja meg a problémáját. Az elbírálásnál előnyben lesznek azok, akik már kiestek, vagy 2030-ig kiesnek a szaldó elszámolásból, ezt követően pedig az ötezer fő alatti kistelepülések lakói.

– Ez alapjában véve nagyon jó hír, az új pályázat jelentős keresletet hozhat majd – vélekedett Szolnoki Ádám, a Magyar Napelem Iparági Egyesület (Manap) elnöke. Az energiaügyi tárca számára készített koncepciójukban is hasonló programot javasoltak, de ezt kiegészítenék az eltérő tarifákkal operáló zónaidős elszámolás alkalmazásával. Eszerint a különböző időszakokban (csúcs-, nappali, völgyidőben) más-más árak vonatkoznak a betáplált (vagy felvett) energiára, így akkor – például este – éri meg feltáplálni a hálózatba, amikor a termelés alacsony, ám a fogyasztás magas. Azt persze megértik, hogy a rendszer bevezetése egy komplexebb, hosszabb előkészítést igénylő változtatás lenne, ezért már annak is örülnek, hogy legalább a tárolótelepítést támogatja az állam. Erre is nagy szükség van, mert a magyar villamosenergia-rendszer súlyos egyensúlytalanságokkal küzd. A hazai napelemes kapacitás a 2018-as 340 megawattról (MW) mára több mint 8000 MW-ra nőtt (ebből mintegy 3000 MW a lakossági), így a villamosenergia-termelés összetételében Magyarország rendelkezik a világ legnagyobb napelemes részarányával, 25 százalékkal. Ugyanakkor ezek a rendszerek jellemzően nem akkor termelik a legtöbb áramot, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Ezért fordulhat elő, hogy az áramtőzsdén időnként nulla, vagy akár negatív árak alakulnak ki (amikor a hatalmas napelemes kapacitások miatt túltermelés van), majd pár órával később az árak az egekbe szöknek.

A villamos-energiarendszer stabilitásával Európa-szerte is vannak gondok, de az Orbán-kormány által elkövetett hibákra is szükség volt ahhoz, hogy a termelés és a fogyasztás ennyire ne legyen szinkronban egymással. A hibák – például egy időben túltámogatták a háztartási napelem-telepítést – közül a legsúlyosabbnak a rezsicsökkentést tartják szakmai körökben, mert annyira piacidegen. A rezsicsökkentett (vagyis nyomott) áramár valóban nem magas, ám annak költségét az áfában és az egyéb adókban szedi be a kormány, miközben a rezsivédelem nem ösztönzi a lakosságot takarékosságra. Mindezek hatására az elmúlt 10 évben mintegy 2 milliárd euróval (közel 800 milliárd forinttal) kevesebb pénz jutott hálózatfejlesztésre – állapította meg a Megújuló Magyarországért Alapítvány tavalyi tanulmányában. A továbblépéshez országos szintű modernizációt tartanak szükségesnek a szakértők, amelynek egy kisebb szelete lehet a lakossági villamosenergia-tárolás fejlesztése.

Ez is érdekelheti