„A kormány döntést hozott a Bászna Gabona Zrt. felszámolási eljárásainak szabályozásáról, ennek köszönhetően mind a gabonát beszállító, mind a bérmunkát végző, mind az előleget fizető és mind a bértároló kkv-nak minősülő vállalkozások hozzájuthatnak a jogos követelésükhöz” – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalán.
Elmondása szerint ennek fedezete a felszámolási eljárásban lefoglalásra kerülő vagyon lesz, „a csalárd módon eljáró személyeknek pedig szembe kell nézniük az igazságszolgáltatással, és választ kell adniuk arra, hogy hogyan hozhattak ilyen helyzetbe ennyi tisztességes termelőt”. Mint a 24.hu kiderítette, a mátészalkai székhelyű cég Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő távoli rokonáé, és csődhelyzet kapcsán sikkasztás miatt nyomoznak. Sajtóinformációk szerint a Bászna Gabona Zrt. tízmilliárdokkal tartozik a gazdáknak.
A miniszter szerint „senkit sem hagynak az út szélén”, és a kormány döntése értelmében a károsultak gyorsabban hozzájuthatnak a pénzükhöz: a követelés teljes összegét megtérítik, nem alkalmaznak diszkontálást. A hitelezői igényeket 40 nappal azután kell bejelenteni az állami felszámolóknak, hogy a bíróság elrendelte a felszámolási eljárást, ám ennek megindítására egyelőre nem került sor. Az érintettek azonban csak ennek visszaigazolása után adhatják be a kifizetés iránti kérelmeiket a Hajdú-Bihar megyei kormányhivatalnál.