A kormánypártok bebizonyították, hogy a legnagyobb veszélyektől is meg tudják védeni Magyarországot, és így az újabb választási győzelmük lenne a legjobb garancia a háborúból való kimaradásra és a migránsok kívül tartására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A tárcavezető az Igazság órája című műsorban arról számolt be, hogy a kormánypártok 2006 ősze óta minden választást megnyertek, ismerik a receptet, sok munkára van szükség, és a következő három hónap is erről fog szólni. „Csak rajtunk múlik, hogy Magyarország milyen irányba megy tovább, hogy maradunk a szuverén magyar úton, ami azt jelenti, hogy tudjuk garantálni, hogy Magyarország jövője a béke és egy migránsmentes ország, vagy van a brüsszeli út, amely a háborúba való belesodródást és egy bevándorlóországot jelent" – figyelmeztetett. „Ha meghúzzuk, és mindenki elvégzi a saját munkáját, akkor ez egy magabiztos győzelem lesz, ami kellő erőt tud biztosítani majd a következő négy esztendőre is. Kell is az erő, kell is a felhatalmazás, mert amit itt egyesek természetesnek vesznek, például azt, hogy nem vagyunk benne a háborúban, hogy nem uralkodott el a genderőrület, hogy nincsenek migránsok az országban, ezek közül egyik sem természetes, ezekért nap mint nap meg kell küzdeni" – mutatott rá az MTI jelentése szerint.
Kiemelte, hogy a veszélyek korában a biztonság a legfontosabb, most nem érdemes könnyelműnek lenni, és a biztos, kipróbált utat a bizonytalanra kicserélni, nem most van itt az ideje a kísérletezgetésnek. „Mindenki azt keresi, hogy ki az, aki meg tudja őt védeni, meg tudja védeni egy gazdasági válságtól, meg tudja védeni egy egészségügyi válságtól, egy migrációs válságtól, egy háborútól. És ha visszanézünk az elmúlt másfél évtizedre, büszkén mondhatjuk, hogy a Fidesz mindezektől meg tudta védeni az országot" – hangsúlyozta, majd sorolta: „A gazdasági világválság után következett be a magyar gazdaság átszervezése, amelynek nyomán ma Európa legalacsonyabb adóit kell fizetni a magyar embereknek. Európa legalacsonyabb rezsiköltségeit kell fizetni a magyar embereknek, és Magyarország csodájára jár a világ a családtámogatások terén. A migrációs válságot mi a déli határunknál meg tudtuk állítani. (…) A Covid alatt a leggyorsabb oltási programot tudtuk végrehajtani, a háborúból pedig mind a mai napig ki tudtunk maradni" – sorolta. "Tehát ez a négy nagy biztonsági válság, amely meghatározta az elmúlt másfél évtizedet, azt bizonyította, hogy a Fidesz a legnagyobb veszélyektől is meg tudja védeni Magyarországot. Az ellenfeleink belevinnének minket ezekbe a veszélyes helyzetekbe, mi megvédjük Magyarországot ezektől a veszélyektől" - összegzett. A miniszter végül érintette azt is, hogy Európa két atomhatalma, Franciaország és Nagy-Britannia gyakorlatilag a napokban bejelentette, hogy háborúba mennek, ugyanis katonáik Ukrajnába küldése lényegében ezt jelenti, és a céljuk ezzel az, hogy „a háború lángja szétterjedjen" az egész kontinensen. Aláhúzta, hogy ezért is kritikus fontosságú a tavaszi magyarországi választás, mert hazánk a frontvonalon fekszik, és a kérdés így az, hogy minket is beletolnak-e a háborúba. „Csak akkor nem tudnak beletolni minket a háborúba, hogyha a Fidesz megnyeri a választást április elején. Ha nem nyerünk, akkor nyugatról beletolnak minket a háborúba. Ha nyerünk, akkor belénk fog törni a bicskájuk. Ez a teljesen egyszerű helyzet" – vélekedett.