A varsói bíróság ügyvédi panasz miatt elnapolta a Zbigniew Ziobro lengyel parlamenti képviselő és volt igazságügyi miniszter előzetes letartóztatásáról szóló döntést. Ziobro a feleségével együtt nemrég menedékjogot kapott a magyar kormánytól.
Ziobro ügyvédje közölte, hogy a zárt ajtók mögötti tárgyalás február 5-én folytatódik. Hozzátette: a döntést azért napolták el, mert ő kérte a kijelölt bíró kizárását, ugyanis korábban határozott kijelentéseket tett a volt igazságügyi miniszter politikai nézeteiről, ezért elfogult. Az ügyvéd panaszolta azt is, hogy korlátozták a hozzáférését az ügyiratokhoz, mire az ügyész azt válaszolta, hogy szerinte az ügyvédek tágabb betekintést követelnek az ügyiratokba, mint amilyenre jogosultak.
Amennyiben a bíróság jóváhagyja Ziobro előzetes letartóztatását, elindulhat a politikus lengyelországi körözése, és az ügyészség ennek alapján az európai elfogatóparancs kiadását is kezdeményezheti.
Ziobro az előző kormány által létrehozott Igazságosság Alapnál történt állítólagos visszaélések egyik gyanúsítottja. Huszonhat rendbeli bűncselekménnyel gyanúsítják, ezekért összesen akár 25 évi szabadságvesztést is kaphat. Tavaly novemberben a szejm feloldotta képviselői mentelmi jogát, és hozzájárult a letartóztatásához. Az előzetes letartóztatásáról szóló döntést már másodszor napolták el.
Ezzel háromra nőt azoknak a lengyeleknek a száma, akiknek a magyar kormány menedékjogot nyújtott. Az első egy évvel korábban Marcin Romanowski korábbi lengyel igazságügyminiszter-helyettes volt, akit hazájában pénzügyi bűncselekmények miatt köröznek. A bukott politikus az Alapjogokért Központnál kapott állást.