Az Európai Bizottság vizsgálja a Beneš-dekrétumok ügyét

Szili Katalin álláspontja szerint e jogszabály súlyosan sérti az Európai Unió jogrendjének fundamentumát képező alapjogokat és a jogállamiság elveit.

Az Európai Bizottság megkapta Szili Katalin levelét, amelyet a Beneš-dekrétumok miatt írt Ursula von der Leyennek – írja a Telex. Markus Lammert, az EB szóvivője a portál megkeresésére jelentette ki, hogy foglalkoznak a Szili levelében felvetett problémákkal.

Mint ismert, Szili Katalin – Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadóként – a múlt hét elején a Facebook-oldalán tett közzé egy nyílt levelet a bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek címezve. A szlovák országgyűlés ugyanis elfogadta a büntető törvénykönyv módosítását, amelynek értelmében büntetőjogi szankcióval, akár hat hónapig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az a személy, aki a második világháborút követően elfogadott, úgynevezett Beneš-dekrétumokat nyilvánosan kritizálja.

„Álláspontom szerint e jogszabály súlyosan sérti az Európai Unió jogrendjének fundamentumát képező alapjogokat és a jogállamiság elveit. Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 11. cikke egyértelműen garantálja a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, beleértve a közérdekű kérdésekről – így a történelmi és jogi jelentőségű állami aktusokról – folytatott szabad vitát is. A Beneš-dekrétumok megítélése kétségkívül ilyen közérdekű kérdés, amely tudományos, jogi és társadalmi diskurzus tárgya lehet Európa-szerte” – olvasható egyebek mellett Szili Katalin levelében.

A magyar kormány óvatoskodva reagált az ügyre, és bár Orbán Viktortól kezdve Gulyás Gergelyig a megszólaló kormánytagok elítélték a szlovákok törvénymódosítását, egyelőre a kormányfő is leginkább arról beszélt, hogy előbb látni kellene a tiszta jogi helyzetet, és majd utána lehet cselekedni. Ezzel szemben Magyar Péter azonnal beleállt az ügybe, levelet írt Robert Fico szlovák miniszterelnöknek, majd nem sokkal később az államfővel, Peter Pellegrinivel is szóváltásba keveredett.

Ez is érdekelheti