A volt lengyel igazságügyi miniszter és a felesége kapott menedékjogot Magyarországon

A volt miniszter politikai megtorlástól tart.

Zbigniew Ziobro, Lengyelország volt igazságügyi minisztere hétfőn egy X-posztban ismerte be, hogy ő és a felesége menedékjogot kapott a magyar kormánytól. „Úgy döntöttem, hogy igénybe veszem a magyar kormány által számomra biztosított menedékjogot a Lengyelországban tapasztalható politikai megtorlások miatt” – írta az X közösségi platformon.

Még múlt héten írta meg Panyi Szabolcs, hogy a magyar uniós delegáció levélben tájékoztatta a többi tagállam brüsszeli képviseletét: Magyarország további két lengyel állampolgárnak adott menedékjogot, a levél ugyanakkor nem tartalmazta a befogadottak neveit.

Ezzel háromra nőt azoknak a lengyeleknek a száma, akiknek a magyar kormány menedékjogot nyújtott. Az első egy évvel korábban Marcin Romanowski korábbi lengyel igazságügyi miniszter volt, akit hazájában pénzügyi bűncselekmények miatt köröznek. Ő az Alapjogokért Központnál kapott állást.

A lengyel külügyminisztérium sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Magyarország újabb menedékjogot nyújtott két lengyelnek, és arra kérte a magyar felet, hogy árulja el a két illető nevét, ám amikor ez nem történt meg, Varsó behívatta a magyar nagykövetet.

A magyar hatóságok több olyan személynek is menedékjogot adtak, akik Lengyelországban politikai üldöztetésnek lennének kitéve – erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. A tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy Lengyelországban a demokrácia és a jogállam válságban és veszélyben van, amit szavai szerint az is tanúsít, hogy gyakorlatilag elfoglalták a lengyel köztelevíziót.„Sokan politikai üldöztetésnek vannak kitéve, és természetesen itt, Magyarországon, hogyha valaki politikai üldöztetés miatt kér menedékjogot, azt alaposan megfontoljuk, és a fennálló magyar és európai uniós szabályokkal összhangban bíráljuk el az ilyen kérelmeket" – mondta. „Valóban kaptunk ilyen kérelmeket Lengyelországból, ezek közül többet is elfogadtunk, több menedékjogot, illetve menekültstátuszt adtunk ki Lengyelországban politikai üldöztetést szenvedő személyek számára" – tájékoztatott, konkrét neveket azonban nem kívánt említeni, az érintettek állítólagos üldözött helyzetére tekintettel.

„A Tisza-kormány alatt Magyarország nem lesz külföldi bűnözők menedékhelye” – ezt a választ kapta az ellenzéki párttól a Telex, miután arról érdeklődött, hogyan kommentálják azt, hogy Zbigniew Ziobro, Lengyelország volt igazságügyi minisztere és a felesége menedékjogot kaptak a magyar kormánytól.

Ez is érdekelheti