Kérjem el a templom vagy imaház / kulcsát a paptól, és ne azon sírdogáljak, / hogyan fogyatkozik Isten népe, / hanem látogassam meg olyankor, / amikor csak csend van és pusztaság / csak a jelenléttel átitatott falak, / a csipkebokor, amely pislákol, / de tüze nem alszik ki soha. – Lackfi János Kulcskérdés című létversbe oltott istenkeresésének lírai énje mintha a markába rejtené a transzcendencia földi titkát. Ám két oldalon át hullámzó roppant kérdésére magunknak kell megtalálni a választ, vagy onnan várni a feleletet, ahonnan azt talán a szerző is reméli. E tekintetben is jó társaságba került a mű: a Reménytövis című kortárs keresztény versantológiába, amely közel háromszáz alkotást gyűjt egybe az elmúlt három és fél évtized magyar istenes költeményeiből válogatva. A keresésről, kérdésekről és válaszokról az antológia ötletgazdájával és szerkesztőjével, az Óbudán élő Kisfaludy Zsófiával beszélgettünk.
– A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hároméves ösztöndíjpályázatával indult a kötet története. Két sikertelen próbálkozás után harmadszorra is jelentkezni szerettem volna, de nem találtam megfelelő témát. Aztán egy tavaszi napon, egy délutáni elcsendesedés alatt jött az ihlet, amit úgy élek meg, hogy Istentől kaptam a feladatot: kutassam fel és gyűjtsem össze a kortárs magyar költők istenes verseit. Megírtam a pályázatot, elnyertem az ösztöndíjat, így 2022-ben megkezdődhetett a hároméves munka – idézi fel az első lépéseket Kisfaludy Zsófia, aki a szerkesztést úgy kapta feladatul, hogy eredeti foglalkozását tekintve színész: korábban az Operettszínház tagja volt, játszott a Madách Színházban, a Turay Ida Színházban, 2023-ig a Soproni Petőfi Színház, azóta a Magyar Színház társulati tagja.
Szakmája és érdeklődése persze nagy előnyt jelentett a témaválasztáskor. – Lackfi János munkássága indított el a kortárs költészet felfedezése felé vezető úton, már a gimnáziumban is ezzel a hanggal tudtam leginkább azonosulni, versmondóversenyekre és a felvételire is kortárs verset vittem. 2020-ban, a pandémia alatt készítettem el az első önálló estemet, Női lelkek női tükre címmel, amiben kortárs női költők verseit fűztem össze, női énekesek, együttesek dalaival. Ez a járvány miatt sajnos nem futhatta ki magát, de már akkor éreztem, hogy lesz még dolgom a ma élő alkotók munkáival. Ez alig két évvel később valósággá vált, és a kötet összeállításakor visszatértem Lackfi Jánoshoz, aki végül oly’ fontos része lett a kutatásnak, hogy felkértem, legyen a mentorom a munka során.
El is kélt a segítség, mert a feladat hirtelen óriásira nőtt. – Amikor nekiindultam, nem gondoltam, hogy ez ekkora munka lesz. Nagy segítségemre volt az Arcanum online folyóirattára, ahol 1990-ig visszamenőleg böngésztem az irodalmi és egyházi lapokat. Két éven keresztül gyűjtöttem a verseket, több ezer művet elolvastam, ebből közel háromszáz került be a kötetbe. Eredetileg magánkiadásban gondolkodtam, de menet közben többen tanácsolták, hogy keressek meg kiadókat, így jutottam el végül a Kálvin Kiadóhoz, ahol Galsi Árpád igazgató örömmel fogadta az ötletemet, és felvállalta a megjelentetését. A kiadó biztosított lektort, Fazekas Gergely Tamás, korrektort, Bánsági Kinga, illetve a borítót is tervező tördelőt Mikáczó Kamilla személyében. Általuk nyerte el végső formáját a tervem, és nekik köszönhetően lett a szemet is gyönyörködtető kiállítású a kötet. Isten mindvégig a tenyerén hordozta a projektet. Amikor segítséget kértem, mindig a legjobbat kaptam.
A válogatás módszerét illetően Kisfaludy Zsófiát egyetlen szempont vezérelte. – Nem a költőt kerestem a művekben, hanem Istent. Sosem azt néztem tehát, hogy ki írta a verset, arra voltam kíváncsi, hogy miként jeleníti meg Istent a műben. Vannak a kötetben kérdésfelvető versek, kételkedő versek, kicsinyhitűségről szóló versek, perlekedő versek, és természetesen helyet kaptak a bizonyságtevő versek és az imádságok is – sorolja. A kutatást és gyűjtést egy újabb hosszadalmas munkafázis, a rendszerezés követte. A kötet tizennyolc fejezetre oszlik úgy, hogy minden fejezeten belül kirajzolódik egy gondolati ív, a versek párbeszédbe lépnek egymással, kiegészítik egymást, egy komplett versfüzért kiadva végül. Mások mellett Ágh István, Buda Ferenc, Csukás István, Grecsó Krisztián, Kányádi Sándor, Makay Ida, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Szőcs Géza, Térey János, Tolnai Ottó és Visky András munkái szerepelnek a kötetben.
– Gyakran a megfelelő pillanatban kaptam egy-egy verset, ami még különlegesebb élménnyé tette az egymásra találást. Mintha üzenet érkezett volna Istentől a verseken keresztül. Az elmúlt évek alatt nagyot fordult az életem, megházasodtam és kisfiam született. A várandóság alatt, a szülésre készülve, majd az első hónapokat együtt töltve az érzelmek széles skáláját éltem meg, a várakozás, a félelem, az aggodalom, a bizonytalanság és persze a boldogság egyaránt megjelent, és ezekre rendre megtaláltam a választ a költeményekben is. Megnyugtattak és bizonyságot adtak, így a munka alatt egyre jobban elmélyült a hitem. Remélem, hogy az olvasók is megtalálják benne a saját bizonyságukat.
A bizonyság a munkája során mindvégig jelen volt, hiszen, mint elárulja, sosem dolgozott egyedül. – A kisfiam nélkül valószínűleg el sem készülhetett volna a kötet. Színésznőként nagyon aktív, pörgős életet éltem, alig maradt kellő időm a szerkesztésre, és ekkor, mintha ismét csak üzenet érkezett volna, kiderült, hogy kisbabát várok. Leadtam a színházi munkáimat, és onnantól fókuszált figyelemmel fordulhattam a kötet felé. És a kisfiam nem csak a várandóság alatt támogatott, de a születése után is. Amint elaludt, a hordozókendőben a mellkasomra kötöttem, és úgy ültem neki a verseknek. Együtt dolgoztunk a Reménytövisen.
Az MMA-pályázatban a kötet mellett egy előadói est megvalósítása is szerepelt, illetve harmadik elemként egy ugyancsak kortárs, de nem istenes versekből összeállított rendhagyó irodalomóra is, amelyet a Magyar Színház fogadott be. Ennek címe Hangulatfüggvények és az idei évadtól látható, szeretettel várják rá a gimnazistákat.
– Az előadói est nem lehetett kérdés, hiszen mégiscsak a színészet a szakmám. Mindenképpen zenés műsort szerettem volna, mert azon túl, hogy a zene az életem része, remekül oldja a néha nehezen emészthető költeményeket. Hatvan perc alatt harminc vers hangzik el, ami nagyon töménnyé tehetné a műsort, ha nem lazítanánk zenével. A versek fele alatt szól valamilyen hangszer, hol xilofon, koshi (hangolt szélcsengő) és nyelvdob színesíti a prózát, hol két szólamban énekeljük a verseket ukulele vagy citera kísérettel. A műveket Barkó Laura előadóművész, zeneterapeuta zenésítette meg és együtt adjuk elő azokat. Korábban dolgoztunk már együtt Laurával, ismertem a stílusát, és nagyon jó döntés volt felkérni őt, egyszerű, de nagyszerű zenét írt.
Kisfaludy Zsófia kiemeli, hogy a kötet és az est is felekezeteken és világnézeteken átívelő üzenetet hordoz. – A Reménytövissel léptünk már fel katolikus, református és evangélikus templomban, de a tállyai Kerekdomb Fesztiválon egy borospincében is, ahol ugyanúgy megérintették a hallgatóságot a művek. A helyszín voltaképpen mindegy, ha a közönség a megfelelő lelkülettel ül be ránk, akkor megszólítják őket a költemények, és még az is lehet, hogy választ kapnak – akár még a magukban talán fel sem tett kérdésekre is. Az est utáni dedikáláson mindenkitől meg szoktam kérdezni, hogy melyik vers talált be nála, és ahány ember, annyi különböző válasz érkezik, az aktuális élethelyzetüknek megfelelően érintik meg őket a művek, és olyankor derül ki, hogy mennyi vigaszt nyújthat egy-egy vers.
A rendhagyó irodalomórára gimnazistákat várnak – kilencediktől tizenkettedikig. – Az eddigi tapasztalatok alapján szeretik ezt a műfajt. Ilyenkor kiszabadulhatnak az iskolából, és nem egy tanóra keretében találkoznak a költészettel, hanem egy beszélgetésbe csöppennek. Én valóban az ő élményeikre vagyok kíváncsi a versek témájához kapcsolódóan. Nem hagyományos elemzéssel foglalkozunk, nincs rossz válasz, ezért nem kell magukban tartaniuk a véleményüket, mindenki elmondhatja, mit gondol például a szerelemről, a média hatásairól vagy a csend szerepéről az életünkben. Nem tanárként tekintenek rám, hanem beszélgetőpartnerként, ezért sokkal könnyebben megnyílnak, és egy jó hangulatú eszmecsere kerekedik.
Mint az előadói esteken kiderül, a kortárs művek bármilyen élethelyzetben megszólíthatják a közönséget, karácsonykor azonban talán még aktuálisabb a kötet üzenete. – Az istenkereső és bizonyságtevő versek segíthetnek megidézni az ünnep valódi szellemét, hogy a mértéktelen vásárlás és fogyasztás helyett Jézus születésére emlékezhessünk.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/51-52. számában, a Budai Hang-mellékletben jelent meg december 19-én.