„Magyarország Kormánya kiemelt beruházássá nyilvánította a Muzsikus cigányok parkját, eljutott hozzánk az átalakítás látványterve. A beruházást Lázár János szignózta »Takarító Cigányok Parkja« néven.” Ezzel a szöveggel osztott meg képeket a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.
Az MKKP „passzivistái” Berki László, Farkas Gyula, Bobe Gáspár Ernő, Ökrös Oszkár és Cziffra György VIII. kerületben látható szobrának kezébe is vécékefét ragasztottak. „Az átalakítás egyelőre átmeneti, reméljük ez Lázár János miniszterségére is igaz lesz” – tették hozzá.
Az akcióval arra reagált az MKKP, hogy Lázár János a múlt héten Balatonalmádiban arról beszélt: „Ennek az országnak a tartalékát a magyarok és nem a migránsok jelentik. Az a döntés, hogy mi lezártuk a határt, az azt jelenti, hogy Magyarországon mindenkinek lehetőséget kell biztosítani, és senkit nem engedünk be az országba, aki nem magyar, illetve arról, hogy ebben az országban ki él, csak mi dönthetünk”. Szerinte, ha nem fogadnak be migránsokat, akkor csak úgy lehet megküzdeni a demográfiai problémákkal, hogy feltárják a belső tartalékokat. Majd hozzátette, hogy a magyar tartalék a magyar cigány emberek közössége.
„Tehát, ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót – mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák –, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti” – jelentette ki Lázár, s nagy sikernek minősítette, hogy lehetőséget biztosítottak több százezer magyar cigány fiatal számára a tanulásra és a munkára. Lázár arról beszélt, hogy a családtámogatási rendszer miatt kétszázezerrel több gyerek született, mint amennyi született volna, és ehhez jön az a politika, ami szerinte a cigányoknak valós esélyt és lehetőséget teremtett. Lázár utóbb bocsánatot kért a szavaiért.