Garázdaság miatt vádemelési javaslatot tesz Ruszin-Szendi Romulusz ellen a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság – olvasható a Police.hu oldalán, amit a Telex szúrt ki. A Tisza Párt politikusát még tavaly októberben hallgatták ki, miután 2025. szeptember 7-én, Kötcsén összefeszült a Mandiner munkatársával, Móna Márkkal. Az esetről készült videón az látszott, hogy a tiszás politikus többször is ellöki magától a mandinerest.
A rendőrség közleményében azt írta, hogy „az 52 éves budapesti lakos a rendelkezésre álló személyi és tárgyi bizonyítékok ellenére a gyanúsítással szemben panasszal élt, vallomást nem tett”. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal megküldi az ügyészségnek.
A Telex felidézte azt is, tavaly a kormányközeli média már azelőtt beszámolt Ruszin-Szendi kihallgatásáról, hogy egyáltalán kiderült volna, milyen ügyben is történt az. Feltételes módban írták, gyanúsítottként hallgathatták ki a tiszás politikust, majd a HírTV munkatársa már ott várta a Kaposvári Rendőrkapitányság épületénél a politikust a kihallgatás előtt.
Magyar Péter közösségi oldalán közröhejnek nevezte a rendőrség lépését. „Orbán haverjai százmilliárdokat rabolnak el a Nemzeti Bankból: a rendőrség hallgat. Ruszin-Szendi Romulusz nevetve arrébb tol egy propagandistát: vádemelés." – írta a párt elnöke.