Nem indul a 2026-os választáson és teljesen felhagy a politikával az LMP-s országgyűlési képviselő, egyben az ellenzéki párt társelnöke, Ungár Péter – mondta a politikus a HVG-nek. „Szociálpolitikával valójában már régóta foglalkoztam országgyűlési képviselőként is, de a jövőben a szociális területen, azon belül is a gyermekvédelemben szeretnék dolgozni” – fogalmazott a lapnak. Azt mondta, hogy először az idősgondozásban szeretett volna részt venni, de később a gyermekvédelem mellett döntött.
Állítása szerint ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy a kegyelmi ügy óta országos figyelem irányul erre a szférára. „Nem ezért találtam ki, az ilyen ügyek mindig is közel álltak hozzám, csak a jövőben már nem politikusként szeretnék ezzel foglalkozni” – tette hozzá. Ungár azt nem tudta megmondani, hogy minek a hatására döntött így. Azt mondta, „ez egy folyamat vége volt, de 2024 szeptemberében már biztos voltam benne, hogy ezt szeretném csinálni”. Beszélt a lapnak arról is, hogy 2024 novembere óta önkéntesként dolgozik egy fővárosi gyermekvédelmi intézményben, ahol főleg gyerekekkel foglalkozik. A választáson nem indul újra, de az LMP-ből nem lép ki, bár azt nem tudta megmondani, vajon megmarad-e az LMP.
Az LMP társelnöke köztudottan milliárdos családból származik, a kormányoldali politikából ismert édesanyja, Schmidt Mária történész, a Terror Háza és a XXI. Század Intézet főigazgatója, Orbán Viktor szűk környezetének állandó tagja. Ami az LMP-t illeti, a párt parlamenti frakciója tavaly februárban szűnt meg, amikor Csárdi Antal kiválásával 5 fő alá csökkent a létszám. A párt listája a tavaly nyári EP-választáson 0,87 százalékot kapott, akkor Ungár Péter társelnök azt mondta: a párt gyakorlatilag halott, az összes többi, Tiszán kívüli erőhöz hasonlóan.
A teljes cikk itt olvasható.