Rendőrök jelentek meg csütörtök hajnalban Mezei Zsolt dunaújvárosi alpolgármester lakásán – tudatta közleményében a Demokratikus Koalíció. A párt szerint a DK-s politikusnál házkutatást tartottak, majd a nyomozók magával is vitték Mezeit.
„Megfélemlítés, támadás, elbizonytalanítás.Ez már a nyílt putyini világ. Tegnap Karácsony Gergelyt vádolják meg, ma a DK-s Mezei Zsoltot” – írta a történtekre reagálva Dobrev Klára, a DK elnöke. Dobrev hozzátette, az alpolgármester előállítása újabb bizonyítéka annak, hogy a Fidesz a választások közeledtével egyre nyíltabban próbálja megfélemlíteni és elhallgattatni az ellenzéki politikusokat. “Mezei Zsolt Dunaújváros egyik legismertebb és legerősebb ellenzéki politikusa, aki több mint másfél évtizede következetesen áll ki a város dolgozói, a Dunaferr munkavállalói és a helyi közösség mellett, és aki soha nem alkudott meg a Fidesszel” – fogalmazott Dobrev Klára.
Arról ugyanakkor a párt sajtóirodája sem tudott tájékoztatást adni, hogy miért vihették magukkal, mivel gyanúsítják a rendőrök a helyi politikust. Megkerestük az ügyben a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ám kérdéseinkre a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.
Válaszolt megkeresésünkre a dunaújvárosi önkormányzat. „Családja tájékoztatása szerint csütörtök reggel házkutatást tartottak és meghallgatásra vitték Mezei Zsolt alpolgármester Urat. Önkormányzatunk semmilyen információt nem kapott az üggyel kapcsolatban, így azt sem tudjuk, hogy pontosan milyen ügyben zajlik a nyomozás. Csak remélni tudjuk, hogy nem azért kreáltak ügyet, mert alpolgármester úr a közelgő választáson is indulni kíván. Szükség esetén természetesen mindenben együttműködünk a nyomozó hatóságokkal, hogy mielőbb pont kerüljön az ügy végére” – írták a Magyar Hangnak is elküldött közleményükben.
Frissítés!
A Központi Nyomozó Főügyészség cikkünk megjelenése után közölte: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként az egyik Fejér vármegyei település alpolgármesterét. „A rendelkezésre álló adatok szerint egy közbeszerzési eljáráson nyertes gazdasági társaság 2020 novembere és 2024 márciusa között vállalkozási szerződés alapján végezte a Közép-dunántúli település közútjainak síkosság-mentesítését. A vállalkozási díj éves szinten nettó 50 millió forint volt. A megalapozott gyanú szerint az alpolgármester 2024 januárjában közölte a munkálatokat végző cég vezetőjével, hogy szeretné, ha az általa képviselt gazdasági társaság részt venne a következő közbeszerzési eljárásban is, amely iránt már több cég is érdeklődött. Az alpolgármester a nyertes pályázó kiválasztása és az újabb vállalkozói szerződés megkötése érdekében havi 500.000 forint megfizetését kérte. Az ajánlatot az ügyvezető elfogadta és hivatali működésének befolyásolása érdekében a megállapodás szerinti összeget három alkalommal ki is fizette az alpolgármesternek. Az időközben kiírt közbeszerzési eljárás nyertese a cégvezető által képviselt cég lett” – írta az ügyészség hozzátéve, hogy az újabb vállalkozási szerződés megkötése előtt az alpolgármester a korábbi megállapodásuktól eltérően az 5 hónapos téli időszakra vonatkozóan havi 5.000.000 forintot kért, amelyet a cégvezető visszautasított.