Ezúttal Miskolcra látogatott el a Digitális Polgári Körök háborúellenes rendezvénysorozata, ahol a korábban megszokott koreográfiában követték egymást helyi és országos politikusok, hogy elmondják, mekkora veszély fenyegeti a hazát a Tisza Párt és Magyar Péter formájában.
– Most valami olyan jön, ami egyszer már majdnem történt: a közönség kérdezhet – vezette fel a záró blokkot Rákay Philp házigazda, majd a miniszterelnök lépett mikrofonhoz, aki a kérdések előtt rövid bevezetőt mondott.
Azért jöttem 37 évvel ezelőtt első alkalommal fórumot tartani, hogy amellett agitáljak, hogy oroszok, szovjetek el – kezdte Orbán Viktor, aki ez után felidézte több miskolci emlékét és személyes kötődéseit, mint szavai szerint egyfajta love storyt. Ami szerinte még nem ért véget, a miskolciak számíthatnak rá. Ezek után rátértek a kérdésekre.
„A legtöbb, amit én adni tudok, hogy a gyermekeket a sporton keresztül neveljük. Aki a sportot támogatja, a fiatalok nevelését támogatja„ – fogalmazott a miniszterelnök a közönségben helyet foglaló férfi kérdésére, aki az iránt érdeklődött, a kormány mit tesz azért, hogy a fiatalok ne menjenek el Miskolcról.
Erre a miniszterelnök kifejtette, minden fiatalért az apja meg az anyja felelős az első helyen, csak másodlagos a kormány szerepe. És ez igaz politikai értelemben is, mert szerinte a gyerekek szeretnek szembefordulni a szülőkkel. „Beszélnek sokat arról, hogy a fiatalok nem támogatják a kormányt. Ez a mi közös szülői felelősségünk is. Mindenki beszéljen a saját gyermekeivel, hogy érthessék, milyen fontos lesz az ő döntésük” – mondta, majd rátért a helyi adottságokra.
Szavai szerint Miskolc szocialista iparváros volt, most modern ipari központ. Akik a gyárakban dolgoznak, azoknak az élete nem rosszabb, mint a világ más hasonló iparvárosaiban.
Ezek után behozta a háború és az EU témakörét. Ismét elmondta, a „Brüsszel", a Tisza Párt és a DK háborúba karja küldeni a fiatalokat. „Persze békefenntartókról beszélnek, de valójában háborúfenntartók lennének" – tette hozzá.
Egy miskolci ügyvéd és erdőgazdálkodó azt kérdezte, Miskolcra mikor érkezhet hightech beruházás, ahogy már minden más nagyvárosban e megtörtént. Erre Orbán felsorolt több multinacionális társaságot, majd azt mondta, Miskolc döntésén múlik, hogy közepes méretű gyártókban, vagy nagy autógyárakban gondolkodnak. Ha utóbbira is nyitottság van – folytatta a miniszterelnök – abban partner lesz a kormány.
Ezt követően egy helyi, magát elégedettnek bemutató pedagógus kérdésére Orbán Viktor elmondta: nem vált be a pedagógus hivatásrend, amit korábban elterveztek. „Fontos, hogy legyen egy folyamatos kommunikáció a pedagógusok és az oktatás irányítása között. Ehhez együttműködés kell, amely nyikorgott, voltak tüntetések és így tovább. Ehhez nem csak pénz kell, az átlagbér 900 ezer forint fog emelkedni, jönnek is fiatalok. De mégsem jött létre az együttműködés" – fogalmazott, hozzátéve: ez a következő ciklus feladata lesz.
A pedagógus kérdésére számba vette „Magyarország barátait" is. „Barátaink az Egyesült Államok, barátaink a kínaiak" – mondta, megjegyezve. Kínával való barátságunknak történelmi hagyományai vannak, hiszen a kommunizmus idején, ha az oroszok és a kínaiak között vita volt, Magyarország mindig az utóbbi oldalán állt.
„Barátaink a törökök és a türk tanács tagjai is. Nem nevezném barátainknak, de partneri viszonyban vagyunk az oroszokkal is" – fogalmazott Orbán, amelyet a közönség tapssal jutalmazott. Megjegyezte, hogy a németekkel nem „azon a hőfokon van a viszonyunk", ami jó lenne, de kárpótlásként ott vannak az olaszok is. „Az EU-n belül velünk vannak a csehek és a szlovákok is, csak ezt a Benes-dolgot rendbe kell tenni, mert a kollektív bűnösség elve elfogadhatatlan" – mondta, megjegyezve ezt a magyar-szlovák barátságot el kell bírnia. Megjegyezte: akiknek elvennék a földjét a Benes-dekrétumokat alkalmazva Szlovákiában, azoknak Magyarország fizeti a jogi költségeit.
A szerbekre kitérve megjegyezte: kell a partnerség, a Balkánt pedig csak egy erős Szerbia stabilizálhatja.
Egy másik kérdésre Orbán Viktor arról beszélt, egyik fő célja az energiafüggetlenség. „Hatalmas napenergiafarmokat fogunk építeni" – fogalmazott.
„Nem azért jöttem a politikába, hogy miniszterelnök legyek, hanem azért, mert nagy dolgokat szerettem volna elérni. Azért jöttünk a politikába, hogy a magyarokat nagyokká, gazdaggá és erőssé tegyük" – mondta Orbán Viktor.
Egy magát roma származásúnak és elégedettnek valló pedagógus azt kérdezte, milyen lehetőségei lehetnek a helyi cigányságnak, amire a miniszterelnök kifejtette: cigánysággal való együttműködés az egyik legfontosabb cél. „2010-ben két dolgot mondtunk. Az egyik, kapsz munkát, de akkor járj be dolgozni. A másik, hogy segítünk a gyermeknevelésben, de akkor a gyerekek járjanak be az iskolába" – mondta, hozzátéve: egyfajta polgárosodásról beszél, a szakmunkásképzés komoly lehetőség, „a cigányság bekapcsolása a magyar életbe megkezdődött".
Azt mondta, foglalkoznia kell a kormánynak a cigányságot érintő lakhatási problémákkal, a „pérókkal", de előbb a középosztály lakhatási nehézségeire kell választ találniuk, a társadalmi feszültségek elkerülése miatt.
Ott ülök 26 másik miniszterelnök között. Ezek között azt hallom, hogy háborúba fogunk menni. Európában háborús készülődés van – fogalmazott Orbán Viktor a cigándi fideszes polgármester, Oláh Krisztián megszólalására reagálva. A miniszterelnök kitért az Ukrajnának szánt forrásokra, megjegyezve: Európának nincs pénze, lejtmenet van, ezért adnak bankhitelt, amit az ukránok nem fognak visszafizetni. Ekkor majd „a bankárok elveszik az európaiak pénzét". A hitelt szerinte az orosz jóvátételből rendeztetné Európa, de abból nem lesz semmi. „Eddig a hadiipar tolt bennünket a háborúba, most már a bankárok és a politikusok" – fogalmazott, hozzátéve: arra adunk pénzt, hogy 800 ezer ember meghaljon, vagy hadirokkant legyen.
„Mi ki akarunk maradni, a Tisza és a DK nem akar kimaradni. Ha ők nyernek, jön a háború. Manfred Weber az elsőszámú háborús uszító. Ha Brüsszel-párti kormány lesz, beletolnak minket a háborúba"– nyomatékosította, hozzátéve: ő úgy építi a nemzetközi kapcsolatokat, hogy ki tudjunk maradni a háborúból. Ezek után Magyar Péterre utalva elmondta, nem fiatal kalandorokra van szükség, hanem arra a tudásra, ami csakis neki van.