Lázár János: Magyar Péter akarja kijátszani a cigánykártyát a Rózsadombról

Tüntetők zavarták meg a Lázárinfót Gyöngyösön, ahol egyből számon kérték a minisztert a cigányságról szóló szavai miatt. A tárcavezető szerint az ukránok le akarják vadászni Orbán Viktort.

Parázs hangulatban zajlott a 35. Lázárinfó Gyöngyösön, ahol a miniszter Horváth László országgyűlési képviselővel, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztossal állt ki a közönség elé – jelentette helyszíni tudósítónk. Többek között roma aktivisták, politikusok és tüntetők várták a fideszes politikusokat a Mátra Művelődési Központban, a miniszter bőven kapott kényes kérdéseket a sok felháborodást kiváltó cigányos mondatai miatt. 

Az első, a kormányzati narratívát felmondó kérdezők után egy csepeli férfi állt elő a mindenkit izgató kérdéssel: milyen jogon mondta azt nemrég Lázár János, hogy a cigányok csak vécépucolásra alkalmasak? – Azt is mondta, hogy a cigányokat nem lehet integrálni. Hogyan gondolta, hogy a cigányokat ilyen módon meg lehet alázni Magyarországon? – tette hozzá. Hozzászólása végén piros lapot vett elő Lázár Jánosnak. Az építési és közlekedési miniszter erre így válaszolt: „Az én fejemben nincs olyan, hogy cigány vagy nem cigány, mind magyarok vagyunk”. A kijelentésre nagy felhorgadás támadt, miközben Lázár azt ismételgette, hogy ebben az országban mindenki magyar.

Ezután arra tért rá, hogy 2010-ben a magyarországi cigánysággal kötöttek egy megállapodást, ennek a lényege, hogy segélyalapú társadalom helyett munkaalapú társadalomra van szükség. – Ebben az országban mindenkinek dolgoznia kell, aki arra alkalmas – fejtegette. A közönségben ekkor skandálni kezdték, hogy „Fidesz-maffia”, „Lázár takarodj” és „Mondjon le”. Lázár eszmefuttatása végén többször is elismételte, hogy migráció helyett integrációra van szükség. Eközben a színpad sarkánál megjelent az első WC-kefe. Miután nagy lett a hangzavar, a miniszter emelt hangon kezdte a Tiszát és Magyar Péter ekézni: szinte kiabálva mondta, hogy a cigánysággal kapcsolatos szavait kiforgatták, és ez Magyar Péter műve, aki a „Rózsadombról akarja kijátszani a cigánykártyát, és káoszt akar teremteni”. – Magyar Péter az, aki kijátssza a faji kártyát, és uszítja a cigányokat a magyarok ellen – jelentette ki.

Mint ismert, Lázár János Balatonalmádiban a következőket mondta: „Tehát, ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót – mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák –, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti”. Lázár kijelentését bírálta mások mellett Horváth Aladár, a Roma Parlament-Polgárjogi Mozgalom elnöke, Lakatos László humorista, Kis Grófo zenész. Lázár végül szombaton, a kaposvári DPK-gyűlésen kért bocsánatot, amit figyelemre méltó gesztusnak nevezett Török Gábor politológus.

A tárcavezető a gyöngyösi fórumon sokat foglalkozott a háború kérdésével: azt fejtegette, hogy soha, semmilyen háború nem állhat az érdekünkben, és figyelmeztetett az ukrán mezőgazdasági termékek importjának veszélyeire. Azt is állította, hogy az ukránok le akarják vadászni Orbán Viktort, fizikailag is fenyegetik. – Az ukránoknak Magyar Péterre van szüksége, a magyaroknak Orbán Viktorra – jelentette ki. Szerinte Brüsszelnek az a fő baja Orbán Viktorral, hogy nem fekszik le nekik. Az ellenzékről úgy fogalmazott, hogy „aki Brüsszel szekerét tolja, tud-e nemet mondani a brüsszelieknek?” Egy ponton egész megengedő volt, és elismerte, hogy a tiszások között is „sok tisztességes, jószándékú választópolgár és politikus akad”. – De vajon ők tudnak nemet mondani Brüsszelnek? – vetette fel, majd közölte, hogy ő bárkinek tud nemet mondani.  

Orsós János tanodavezető azt a kérdést tette fel Lázárnak, hogy mit ért azon, hogy belső tartalék a romaság, és ezt hogy mondja el a diákoknak? A miniszter szerint az elmúlt években jó irányba haladt a roma kisebbség és a többség közötti viszony, és most csak a választási kampány miatt próbálnak néhányan feszültséget gerjeszteni. Lőcsei Lajos momentumos képviselő arról beszélt, hogy ő már évek óta foglalkozik a designerdrogok ügyével, ugyanakkor arra is kitért, hogy Lázár cigányozós szavai miatt ő nem tud megbocsátani neki. Lázár elismerte, hatalmas kár, hogy a fiatalok nem lehetőséget kaptak, hanem drogot, ezért generációkat veszítünk el. Lőcseinek azt válaszolta: Horváth László érdeme az, hogy nincs drogügyben türelem, „ezt érte el László”. Ugyanakkor a képviselő gyerekeitől is bocsánatot kért, miután Lőcsei azt feszegette: mit válaszoljon majd a gyerekének, ha azzal jön haza az iskolából, hogy a nem roma osztálytársai azzal bántották, hogy ő csak tartalékos és vécépucolásra való?

Ez is érdekelheti