Késő estére helyreállították az áramszolgáltatást Csetényben, Csákváron és Szápáron

Több órán át volt áramszünet egyes területeken.

Három egymás után fellépő vezetékhiba együttesen okozott elnyúló áramszünetet Csetény és Szápár településeken, az E.ON szakemberei szerda késő estére mindkét településen helyreállították az áramszolgáltatást – közölte cikkünk nyomán a társaság.

Mint arról beszámoltunk, Csetényben és Szápáron sok lakásban nem volt áram, ezért leállt a fűtés is a rendkívüli hidegben. Olvasónk jelzése szerint szerda délután három óra óta szünetelt az áramszolgáltatás a Veszprém megyei Csetényben, illetve – mint kiderült – Szápár településen és Csákváron is voltak áramellátási gondok. Az E.ON késő este arról tájékoztatott, hogy „a halmozódó hibákat egyértelműen a rendkívüli hideg időjárás okozta: a vezetékekre rakódó zúzmara vezetékszakadásokat okozott a jelentős pótteher miatt. A hibajavítást nehezítette, hogy nehezen járható, erdős területen, rossz látási viszonyok mellett dolgoztak a szerelők”. Hozzátették, hogy Csákváron egy oszlopkapcsoló hibásodott meg, amit az E.ON szakemberei gyorsan megjavítottak.

Ez is érdekelheti