Odáig jutottunk, hogy ma már hír Magyarországon, ha két takarítónő ki mer állni a jogaiért munkaadójukkal, egy nagyvállalattal szemben. A cég a túlóráikat nem fizette ki, helyette úgynevezett „fertőtlenítő pótlékot” adott – kevesebbet, mint ami járt volna. Amikor néhányan összefogtak és szóvá merték tenni mindezt, többeket azonnali hatállyal elbocsátottak. Egy hosszú per végén a bíróság a takarítónőknek adott igazat.
Nehezen egyeztetünk időpontot, ami normális esetben a kutyát nem érdekli, most azonban jó hír: Szabó Anikó a munkája miatt csak korlátozottan ér rá. Társa és barátnője, Balog Tímea nem ilyen szerencsés: arra vár, hogy visszavegyék a szekszárdi kórházba, ahonnan két éve, 2024 februárjában indoklás nélkül kirúgták őket. Tímea a gyerekosztályon, Anikó a sterilizálóban volt takarítónő.
A történet ott kezdődött, hogy a takarítók nem kapták meg a túlórapénzüket, helyette „fertőtlenítő pótlékot” kaptak, ami jóval kisebb összeg. Hogy mi a fertőtlenítő pótlék, azt Anikóék a mai napig nem tudják, de szerintük a lényeg benne van az elnevezésben: pótlék.
Öt embert rúgtak ki
Körülbelül száz embert érintett a dolog, közülük ötvenen kezdtek az igazságtalanság ellen mozgolódni egy Facebook-csoportban. Az után egyre kevesebben lettek, mert megfenyegették őket: örüljenek, hogy van munkájuk. Ez az egész pótlékosdi egyébként véletlenül derült ki – mesélik Tímeáék egy szekszárdi kávéházban. Úgy történt, hogy jött búcsúzkodni leköszönő vezetőjük, mire egyik takarítónő megmutatta neki a bérpapírját, mert nem értette, mi az a számmágia, amit ott olvasni lehet, ő vette észre, hogy valami nem stimmel. Ekkor csinálták a Facebook-csoportot. Hangsúlyozzák, a kórházban dolgoztak ugyan, de nem a kórház, hanem a B+N alkalmazottaiként, aminek kiszervezték a takarítási, fertőtlenítési munkákat. Hiába dolgoztak ott régóta, Anikó kilenc éve, próbaidősnek számítottak, mert a cég 2023 végén átvette őket a kórháztól. A B+N emberei benne voltak a Facebook-csoportban, így a vezetőség tudomást szerzett az elégedetlenségről. Végül összesen öt embert rúgtak ki.