Püspökszilágy, ez az alig nyolcszáz fős település a Nyugati-Cserhát déli nyúlványai között bújik meg. A táj festői, de az itt élők pontosan tudják, hogy a szépségnek ára van. Ha nagyobb eső érkezik, a hegyoldalakban felgyűlt víz olyan sebességgel zúdul rá a falura, mintha a természet egyetlen rohammal akarná lemosni a házakat az udvarokról.
Árvizek
Korábban tízévente jöttek a nagyobb felhőszakadások. A víz a hegyoldalról mindent magával vitt: talajt, köveket, autókat. Megesett, hogy a lakók a kertjeikben termett zöldségeket a templom előtti téren szedték össze a sártenger alól. 2006 óta azonban más a helyzet. – Oda jutottunk, hogy minden évre jut árvíz. Volt olyan is, hogy két hét különbséggel jött két felhőszakadás – magyarázza a falu polgármestere, Tordai Sándor, aki korábban évtizedekig erdészként járta a régió hegyeit-völgyeit, és jól ismeri a tájat, a régi medervonalakat és a víz útját.
A katasztrófák költségeit sosem lehetett pontosan felmérni. A vis maior csak az állami és önkormányzati károkat térítette meg, a lakosság veszteségei rejtve maradtak. A polgármester és a lakók úgy érezték, hogy ami helyreállításnak tűnik, valójában ugyanannak a hibának az újraépítése. Amikor világossá vált, hogy a villámárvizek nem ritka szerencsétlenségek, hanem visszatérő katasztrófák, Tordai Sándor úgy döntött, szakít a megszokott gyakorlattal. Ahelyett, hogy minden alkalom után ugyanazokat a károkat építené vissza a falu, megpróbált a víz útjába állni. – Korábban is próbálkoztak már a védekezéssel és a patakok szabályozásával – meséli a polgármester –, de a kiépített infrastruktúra idővel elavult.