Ovádi, Rozi kutya, tanulságok

Mint azt talán sokan tudják is: Rozi kutyát a gazdája autó után kötve közel százkilométeres sebességgel vonszolta, aminek következtében a szerencsétlen jószág csonttöréseket, súlyos horzsolt-tépett sebeket és égési sérüléseket szenvedett. Az ügy országos nyilvánosságot kapott és óriási felháborodásra vezetett. Az elsőfokú – csak pénzbüntetést kiszabó – ítélet felfokozta az állatbarátok haragját, akik sikeres petícióban követelték a szigorúbb, a bűntett súlyának megfelelő bírósági döntést. Másodfokon aztán a kutyatulajdonost 60 napi elzárásra ítélték, amit mindenki vérmérséklete szerint minősíthet elégnek vagy éppen édeskevésnek.

Az ügynek azonban van egy másik érdekes vonatkozása is, jelesül Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos szokatlan aktivitása. A politikus már az ítélethirdetés előtt jó pár Facebook-videóval jelentkezett, aztán leutazott Kecskemétre, hogy személyesen is megjelenjen a bíróságon, végül szinte győzelmi jelentésként közölte egy újabb videóban, hogy az elkövető letöltendő büntetést kapott. Azt nem akarom sejtetni, hogy Ovádi úr netán jó előre tisztában lehetett az akkor még ki nem hirdetett ítélettel, bár ebben a szép, új világban ezen se lepődnék meg nagyon. Inkább azt tételezem fel, hogy a kormánybiztos ráérzett a társadalmi igényre, sejthette az ennek nyomán várható szigorúbb büntetést, és politikusként igyekezett ebből minél több hasznot húzni a maga és dicső kormánya számára.

Az utóbbira annál is nagyobb szüksége van neki is, a kabinetnek is, mivel az állatvédelem területén hosszú évek óta csak az érdemi ráfordításokat nem igénylő látványpolitizálás folyik: bizottságok, etikai kódexek, jogszabályok születnek, az érintettek kölcsönösen kitüntetgetik egymást, időnként kiosztanak némi – a problémákhoz képest – még aprónak se nagyon nevezhető pénzt… Úgyhogy Rozi kutya ügye a politikum számára nem több, mint egy újabb lehetőség a villantásra, egy kis mosolygós szereplésre, néhány lájk begyűjtésére. Sajnos.

Sajnos, mert közben az állatvédelem frontvonalában egyre aggasztóbb a helyzet. Én – annak ellenére, hogy eszement kutyabolond vagyok – már vagy két éve töröltem FB-fiókomat, nem olvasom napi szinten az állatmentők és -menhelyek kétségbeesett posztjait, de így is eljutnak hozzám lesújtó hírek szép számmal.