A Dunántúli-középhegység géniusza évente egyszer merészkedik olyan megsüvegelendő bátorságot igénylő ingoványos területre, mint a Karmelita-palotában tartott úgynevezett sajtótájékoztató. Ezen alkalmakon a független sajtó forgácsainak egy kisebb része is tehet fel Hunniánk nemzetvezetőjének kérdést, amely alapján úgy ünneplik Orbán Viktort a saját hitterjesztői, mint aki szembenézett a halállal, és szembeköpte azt. (A kegyencjáraton tartott influenszertájékoztatót és más ahhoz hasonló eseményeket kegyeleti okokból sem sorolnám ide.)
E héten is volt ilyen átkozottul veszélyes küldetése utcai harcosunknak, amelyet az egyik leghűségesebb geoláda-kutatója, bizonyos Deák úr, ekképpen harangozott be: „Orbán Viktor az ünnepi időszak után elindítja az idei politikai szezont, és rögtön egy kifejezetten izgalmas eseménnyel tér vissza: hétfőn 11 órától nemzetközi sajtótájékoztatót tart, amelyen minden (kiemelés tőlem – G. B.) hazai és külföldi sajtótermék újságírója kérdezhet tőle, a kormányfő pedig válaszol. Ez egy kifejezetten egyedi műfaj, kevés politikus vállalkozik ilyenre.”
Nos, ez egyrészt úgynevezett nettó hazugság, az általam képviselt lapot nemhogy nem hívják meg ezekre az eseményekre, de a minden esetben szabályszerűen beküldött regisztrációnkra rendszerint nem kapunk választ. Nem így volt ez idén, ez is igazolja a rendszer összeomlását – konszolidációját (a megfelelő rész aláhúzandó). Ezúttal írásos elutasítást kaptunk, „tájékoztatjuk, hogy regisztrációját nem áll módunkban elfogadni” – írta a miniszterelnöki kommunikációs sóhivatal ismeretlen csinovnyikja, akinek személye rejtve maradt az avatatlan szemek előtt, mivel az államapparátusban szokatlanul (normális állam normális apparátusában) nem vette a fáradságot, hogy aláírja levelét. És persze indoklás sem érkezett fantomhivatalnokunktól, hogy miért nem tartott érdemesnek a bebocsátásra a Karmelita kapuin.