A jelenlegi kurzus nem élt a 2010-es évek adta lehetőséggel, elmulasztotta egy egészségesebb gazdasági szerkezet kiépítését, és ezzel lényegében felszámolta a liberális demokráciát, valamint annak gazdasági szempontból legfontosabb elemét, a szabad versenyt. A csapdahelyzetből rövid távon nincs kiút, alapvető politikai és gazdasági váltásra van szükség a kilábaláshoz. Két generáció, két közgazdasági szemlélet, de azonos végkövetkeztetés. Róna Péter közgazdásszal, az Oxfordi Egyetem oktatójával és Virovácz Péterrel, az ING Bank vezető elemzőjével beszélgettünk az ország jövőjéről.
Róna Péter közgazdász szerint a 2025-ös esztendő legfontosabb fejleménye, hogy nőtt a hatalmi koncentráció, a liberális demokrácia felszámolása folytatódott, amelyben nagy szerepe volt Donald Trump hatalomra kerülésének. Így jelentősen csökkent a gazdaságot előrehajtó szabad verseny, fontos területeken meg is szűnt. Vagyis a hatalom Orbán Viktor kezében koncentrálódik. Ezt hívják vezérdemokráciának, amelyben a kormányfő határozza meg a kiváltságokat és a büntetéseket. Így nem a legjobb vállalkozás nyeri a megbízásokat, hanem az, amely a legközelebb van Orbán Viktorhoz. Ezért szól az államigazgatás kiváltságokról, ezért torzul a költségvetés, ezért jönnek a kiemelt beruházások, a kedvezmények, a különadók. Ennélfogva mostanra sikerült döntő részben felszámolni a piaci folyamatokat.
Róna Péter: Szabad verseny helyett vezérdemokrácia
Ezt jól mutatja, hogy olyan oligopolikus pénzügyi rendszer alakult ki, ahol a bankok 18–20 százalékos tőkemegtérülési mutatót érnek el, amelyet aztán a kormány különadókkal sarcol meg, hogy többek között ezzel tömjék be a költségvetési lyukakat, ráadásul ezzel megfosztják a növekedés lehetőségétől a kisvállalkozásokat. Ez a piacellenes berendezkedés a fő oka annak, hogy a magyar gazdaság az uniós pénzek nélkül képtelen dinamikus növekedésre, és ez marad a helyzet mindaddig, amíg meg nem változik ez a magatartás.